Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Kovács Anna: A bányászok életmódja a szókincsvizsgálat tükrében

Eredet alapján eddig elkülönítettünk a szóanyagban — idegen — magyar köznyelvi és — magyar tájnyelvi elemeket. Jelenleg arra törekszünk, hogy kiszűrjük, mely kifejezések kerültek át az ércbányászatból és más szakmákból. IV. Az elemzés és rendszerezés után már a munka jelen szakaszában is levonható néhány általánosítás, ami az Etes környéki szakszóhasználatra is érvényes: 1. Az etesi bányászok által használt szakszóanyag főként német eredetű. 2. Sok esetben ez a szóhasználat tudatos volt. Gyakran találkoztunk ilyen megfogalmazással: „ezt németül mondtuk". 3. A tömör, egyszerű megfogalmazás, a kifejezések találó rövidsége — amit általában azzal magyaráztak, hogy a bányai munka annyira igénybe vette a bányászat, hogy gondolatai nem kalandozhattak el. (pl. Lövés = jelentette magát a robbantási munkafolyamatot, a munka eszközét, anyagát.) 4. A szóhasználat rendkívül szemléletes (pl. „kutya = csille, macska = csillefogó"), gyakran titokzatos jellegű, ami abból adódhat, hogy maga a bányai munka — a cselekvés maga — elrejtett, csak a föld alatt végzett munka eredménye közismert. 5. Talán ebből adódik az is, hogy úgy tűnik, a bányászszaknyelv kisebb hatással volt a köznyelvre, mint más csoportnyelv. Mindezeket az előadásban egy rövid magnós válogatás szemléltette. A részleteket úgy válogattuk össze, hogy lehetőleg minden szócsoportot bemutassunk és minél több szakszó előkerüljön élőbeszédben és mondatkörnyezetben. Az első részletben megszólaltatott bányász visszaemlékezett arra, hogy már 13—14 éves korától a bányában dolgozott. Volt „ajtós, kondoktor, kapcsoló, csillés, segédvájár, vájár", de emlegetett még olyan bányai foglalkozásneveket mint: „stajger, rámpamester, cúgos, hever, kutyás, csatlós... stb. . A munkatársak megszólítása a „bodi' volt. Ezt követően a munkahelyeiket jellemezték a megszólaltatottak, többek között elhangzott: „akna, ereszke, sikló, főte, fekü, orrt, cúg, papucs, bakácsolat, stomp, streka, untercug... stb.". A magnós felvételekből készült összefoglaló végére a bányászok otthoni, mindennapi életére és a falusi, bányatelepi szórakozásra vonatkozó részletekből válogattunk. Ezekkel az utolsó részletekkel a nyelvészeti kutatómunka legfőbb céljára kívántunk utalni, arra, hogy e nyelvészeti eredmények az etesi bányászok életmódjára vonatkozó vizsgálat szerves részei. Végezetül hangsúlyozzuk, hogy az etesi bányászattörténeti kutatás keretében történeti jellegű nyelvészeti vizsgálatot kezdtünk. Nem vizsgáltuk ezért a kifejezések helyességét, ez a szaknyelv-művelés feladata. Vallom, hogy a szaknyelvi kutatásban a nyelvész feladata elsősor-