Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Kovács Anna: A bányászok életmódja a szókincsvizsgálat tükrében

zás hiányában inkább tanulni rognak, s előre hozzászoknak, hogy kis városokban, falvakban, sőt elszigetelt bányatelepeken fognak működni.' (1) A Selmeci Akadémia kezdettől az egész osztrák-magyar monarchiára kiterjedő volt, s mint ilyen a bécsi udvari kamara fennhatósága alatt állott. 1889-ben úgy értékelték az Akadémia működését, hogy „Akik itt tanultak azok német szellemet vittek magukkal mindenüvé, s az sokféle nemzetiség, mely a föld minden részéből ideözönlött, ha nem is egészen német, de bizonyára cosmopolita jelleget adott az Akadémiának, melyből a magyar szellem száműzve volt/ (2) Nem különösebben meglepő tehát az a kijelentés, hogy 1848-ig magyar bányászati nyelvről és magyar nyelvű bányászati szakirodalomról szólni sem igen lehet. A tudatos magyarosító törekvéseket ezt követően az a tény érzékelteti, hogy 1848-ban — a márciusi napok után — tette közzé Szabó József felhívását a Hetilapban magyar bányász-szaknyelv megalkotására. (Ekkor a Selmeci Akadémia is a Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium fennhatósága alá került, mely úgy határozott, hogy az akadémia mint magyar nemzeti intézet ezentúl Magyarország részére a „honfiaknak fogja a képzést folytatni.) Mégis csak 1868 után — a bányászat felvirágzásávalpárhuzamosan és ebből adódóan — kezdett a bányaipar az idegen mezből kibontakozni, s igyekezett a nyelv tekintetében is egybeforrni a nemzettel. A magyarországi bányász-szaknyelv kialakulása, fejlődése tehát egyet jelent egy magyarosodási folyamattal, melyre véleményem szerint — magának a szakmának a fejlődésén túl — döntő hatást gyakoroltak a következők: Először az, hogy az 1868—1869-es iskolai évben a Selmeci Bányászati és Erdészeti Akadémia első évfolyamában a magyar nyelvet tették meg kötelező előadási nyelvvé. Másodszor az, hogy 1868-ban Pech Antal megindította a bányász-szaknyelv megteremtésében oly nagy érdemeket szerzett első magyar nyelvű bányászati szaklapot, a Bányászati és Kohászati Lapokat. „A Bányászati és Kohászati Lapok a m. kir. bányászati Akadémiával egyetemben igyekeznek a nemzetiségnek, s ezzel a magyar állameszménynek meghódítani azon iparágat, mely mindenütt a földkerekségen úttörője, előharcosa volt a civilizációnak..., de amelyet sokáig érintetlenül hagyott a nemzeti életnek ébredése, s amelyben a legújabb időkig idegen nyelv és idegen szellem volt otthonos." (3) Harmadszor hozzájárult e magyarosodási folyamathoz, hogy 1887. július 6-án megalakult a bányászati és kohászati irodalompártoló egyesület, amely 1892-ben beolvadt a megalakuló országos bányászati és kohászati egyletbe, mely biztosította a bányászati szaknyelv tökéletesedését. Külön szaknyelvi bizottsága is működött, amely hangsúlyozta: „...azon reményünknek adunk kifejezést, hogy a már megalakult egyesület a helyes nyelvre különös gondot fog fordítani... Tőle vártuk és méltán várjuk szunnyadó szakirodalmunk fellendülését, várjuk annak emancipálását a külföldi járom alól..." (4) Mindezek hatására a bányász-szaknyelv kérdése a múlt század végére a szakmai érdeklődés középpontjába került, sorra jelentek meg a magyar nyelvű bányászati szakmunkák, szótárak, sőt heves nyelvészeti vita bontakozott ki. A vitában résztvevő egyik csoport véleménye az volt, hogy a bányászatban a nemzetközileg használt szavakat meg kell tartani, a többit magyarral pótolni.