Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)

Kovács Anna: A bányászok életmódja a szókincsvizsgálat tükrében

Kovács Anna: A BÁNYÁSZOK ÉLETMÓDJA A SZÓKINCSVIZSGÁLAT TÜKRÉBEN Tanulmányom címével a Nógrád megyei Múzeumokban az Etes környékére összpontosító bányászattörténeti kutatás keretében végzett nyelvészeti munka legfőbb célját kívántam megjelölni (s nem a tanulmány tárgyát, témáját kifejezni). Az évek óta végzett nyelvészeti munkáról tájékoztatom Önöket, és ezért előadásomat úgy építettem föl, hogy követem — mégha csak vázlatosan is — e nyelvészeti kutató-gyú'jtő-feldolgozó munka főbb szakszavait; és érintem, illetve szemléltetem legfontosabb eredményeit: I. Okok, ösztönzők II. A kutatás tárgya III. A munka fázisai IV. Az eredmények I. Mindenekelőtt abból kell kiindulni, milyen megfontolásból született meg az az elképzelés, hogy a bányászattörténeti kutatás keretében nyelvészeti vizsgálatot végezzünk, azaz mi indokolta, hogy — a bányászattól egy viszonylag távol álló szakterület, — a nyelvészet eredményeire is számottartanak? Ennek kettős oka volt: Az első az, hogy olyan komplex vizsgálatot kívánttfhk végezni, amelytől azt vártuk, hogy egyrészt újabb konkrét ismereteket nyerjünk a nógrádi bányászat, bányászság jellemzéséhez, másrészt a múzeum gyűjteményét ilyen tekintetben is bővítsük, gyarapítsuk. Még ennél is fontosabbnak tartom a másik okot: a nyelvészeti megfontolást és vizsgálatot, amit indokolttá tett a magyar bányász-szaknyelv maga is. Hogy ez a megállapítás, kijelentés érthetőnek tűnjék, szükséges áttekinteni a magyar bányász-szaknyelv kialakulása történetének legfontosabb állomásait. A hazai bányász-szaknyelv kialakulását és fejlődését csak a bányászat, vagyis a szakma és a bányászság, azaz a bányamunkásság kialakulásának és fejlődésének folyamatával együttesen kell és lehet vizsgálni. Erről a szakmatörténeti területről egyetlenegy, a nyelvészeti téma szempontjából alapvető tényt hangsúlyoznánk. Azt, hogy a magyarországi bányászságot (és most nemcsak a szénbányászokat értve ezen) és elsősorban a szakmunkásgárdát kezdetekben idegen, főként német származásúak alkották. Ezek a csoportok megtartották, vagy legalábbis sokáig megőrizték idegen nyelvüket és elkülönülésüket. A bányász-szaknyelv szempontjából nem volt kedvező az sem, hogy a bányászati oktatásban a bányásziskolákban — s köztük az egyik legjelentősebb helyen is: a Selmeci Bányászati Akadémián — az előadási nyelv a német volt. * Mária Terézia 1763-ban rendelte el a bányászati főtanintézet felállítását, s azért döntöttek Selmecbánya mellett, „mert kicsiny ugyan, de intelligens karakterű, ahol valódi bányászszellem réges-régen otthonos és meleg talajban gyökereczik... s a tanulók a nagyvárosi szórako37