Adatok a Magyarországi szénbányászatról. Salgótarján, 1984. október 9-10. (Discussiones Neogradienses 2. - konferencia kötet. Salgótarján, 1985)
Vonsik Ilona: Adalékok Etes politikai mozgalmához
nyászság körében, gondolkodásmódjában és tettében a forradalmi, osztályharcos motívum volt a domináló, mindvégig a vizsgált időszakban. Az etesi bányamunkások szervezkedése a Bányamunkás с lap beindulásához nyúlik vissza. Az 1913. szeptember 4-én megindult lap tulajdonképpen az érdekvédelmi szerv szerepét töltötte be. Ezt hamarosan felismerték a munkáltatók, akik semmiféle eszköztől sem riadtak vissza, hogy a lapot bemocskolják olvasóik előtt. Ehhez igénybe vették az egyházat is, mely késznek mutatkozott arra, hogy vallásos demagógiával lépjen fel a lapszervezethez tartozó bányászok ellen. Erre találunk példát Etesen és Karancsságon is. (6) 1918. január 23-án került sor a Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetsége alapszabályának jóváhagyására. Ezt követően számos bányásztelepülésen megalakult a Szövetség helyi csoportja. Eddigi kutatásaink alapján nincs bizonyító adat arra vonatkozóan, hogy 1918ban Etesen létrejött a bányász szakszervezet helyi csoportja. A valóság az, hogy bizalmi útján tartották a kapcsolatot a salgótarjáni szervezettel. Ezt támasztja alá az az írott forrás is, amelynek értelmében, még 1922. június 18-án is a salgótarjáni bányász szakszervezeti gyűlésre több órás gyaloglás után érkeztek meg az etesiek, akik közül Surányi Mihályt Amália-aknáról és Ondrék Józsefet Albert-aknáról beválasztották a salgótarjáni csoport vezetőségébe. (7) Etesen bizonyíthatóan csak 1923-ban tettek először kísérletet arra, hogy a szakszervezet helyi csoportját megalakítsák. Az alispán azonban a csoport működését az alábbi indokkal szüntette be: „...a helyi csoport vezetőségének tagjai a társadalmi és közrend szempontjából kifogás alá esnek, s mert a bentnevezett tagok az 1922. évi augusztus havi bányász sztrájkban olyannyira tevékeny részt vettek, hogy közülük a mai napig is többen megfigyelés alatt állanak... Ezt követte a már közismert általános indokolás, hogy a rendkívüli viszonyok mellett felesleges, sőt a közrend, a közbiztonság és a társadalmi rend szempontjából veszedelmes is a szakszervezeti csoport megalakítása. (8) Végülis 1923. október 7-én került sor a helyi szervezet megalakítására és a vezetőség megválasztására. A csoport a Csóka-féle szervezetbontás és az üldözés következtében 1926— 1928-ig beszüntette működését. Az 1920-as évek végén a forradalmi fellendülés következtében azonban ismét erőre kapott a szervezet, és 1930-ig fejtett ki tevékenységet. Az 1930-as évek első felében szervezeti visszaesés következett be, amelynek az a magyarázata, hogy erősödött a csendőri-rendőri beavatkozás. A Szociáldemokrata Párt is közrejátszott ebben, mert nemcsak, hogy nem állt a mozgalom élére, hanem együttműködött a társulat vezetésével. A bányamunkások ezért kerülték a szakszervezetet. Az igazgatóság is változatlanul fellépett a szakszervezeti tisztségviselőkkel, tagokkal szemben. A mozgalom visszaesésének további oka, hogy magas volt a kétlaki bányászok aránya, akik télen a bányában, nyáron a mezőgazdaságban dolgoztak. Létbizonytalanságuk miatt igyekeztek jó magaviseletet tanúsítani, hogy ősszel ismét felvételt nyerjenek. Nem merték kockáztatni, hogy elutasítsák visszavételüket. A telepi munkásokat, ha gyanúba keveredtek, nemcsak elbocsátották, de a lakásból is kilakoltatták őket. A különböző munkásmegmozdulások kapcsán az elüldözött vezetők sorsa élénken élt emlékezetükben. 1936 tavaszán a bérek és a munkalehetőségek csökkentése miatt fellendült a szakszervezeti mozgalom. A hatóságok részéről célszerűbbnek látszott hallgatólagosan eltűrni a mozgalom feléledését, semhogy megismétlődjenek az 1920-as évek végének nagy munkásmegmozdulásai. Az SZDP vezetői is megérezték ezt, és megkezdték a tagok szervezését. Szakszervezeti és SZDP csoportok alakultak, a taglétszám rohamosan növekedett. A fellendülés az év végére mégis megtorpant. S mert a munkások azt látták, hogy az SZDP semmit sem tett élet- és munkakörülményeik javítása érdekében, ezért önálló akciókba kezdtek, amelyeknek következménye az lett, hogy 1937 tavaszára ismét elbocsátották a társulat állományából a munkásszervezetek vezetőit. (9) 33
