Szirácsik Éva (szerk.): Uradalmak kora - Discussiones Neogradienses 10. (Salgótarján, 2010)
Tarkó Ilona: Anyagi kultúra és rabkereskedelem Batthyány II. Ferenc idején
DISCUSSIONES NEOGRADIENSES 10. - URADALMAK KORA ANYAGI KULTÚRA ÉS RABKERESKEDELEM BATTHYÁNY II. FERENC IDEJÉN TARKÓ ILONA A Batthyány-család levéltára a mai napig az egyik legjelentősebb gyűjtemény a XVI—XVII. század vonatkozásában, különösen a török harcok témakörében. A levéltár anyagával elsőként Takáts Sándor foglalkozott alaposabban,1 azonban műveit az egyoldalú elfogultság és az ötletszerűség jellemzi, hiszen az egész időszakot lovagias küzdelemként írja le a valóságos harcok helyett. Arról az idillről azonban szó sincs, amelyről Takáts győzködte olvasóit.2 Hiszen a drinápolyi békeszerződés 15. cikkelye kitiltja Magyarországról az anatóliai emberkereskedőket,3 azaz Magyarországon is megjelenik az iszlám világban hagyományosnak számító jól szervezett rabszolga-kereskedelem, mégis a különleges helyzet miatt nem jellemző, hogy az elfogottakat rabszolgaságra adják (de előfordult az is). Pontosan a XVI—XVII. század fordulóján inkább a törökök vették át a magyar végváriak szokását,4 miszerint üzlet (magas váltságdíj) reményében börtönökben vagy házi őrizetben tartották foglyaikat a törökök ugyanúgy, ahogy a magyarok.5 Ezenkívül Takátsnak az is meggyőződése, hogy a Batthyány-család a 1 Takáts, 1915. 160—303. A témakör bővebb feldolgozásai: Takáts, 1907., 1915., 1928. 2 Takáts, 1907. 427. „A magyar rabok a törököknél korántsem voltak oly rossz sorsban, mint a törökök a magyar végházakban. A mieink ugyanis rendkívül éberen őrizték török rabjaikat és majd mindig bilincsben tartották őket. A törökök is őrizték ugyan a magyar rabjaikat, de legnagyobb részük mégis szabadon járt-kelt.” Takáts, 1915, 160—161.: „Tudjuk, hogy a törököt ellenünk nem a gyűlölet, hanem a hódítási és terjeszkedési vágy vezette. Vallásos meggyőződése sem gerjesztette benne a gyűlölet érzését. Legfolebb szánta és lenézte a gyaurokat, a kik szerinte nem ismerik az igaz hitet. A törököt tehát sem politikai sem nemzeti, sem vallási meggyőződése nem tüzelte arra, hogy a rabul ejtett magyar vitézeket kínozza és nyomorgassa. ” 3 Sinkovics, 1968. 147. „nagy számban rabolnak el mindenféle korú embereket, de különösen serdületleneket s őket lopva és titkon eladják az efféle felvásárlóknak, nagy veszteséget okozva mind nekünk, mind őnagyságának (szultánnak); éppen ezért elhatároztuk, hogy a jövőben az ilyen felvásárlókat Magyarország határaihoz nem szabad engedni s ezeknek ott tilos emberkereskedelmet űzni.” 4 Szakály, 1973. 35—54. Szakály, 1981. 187. Ugyancsak erről Pálffy, 1997, 1. sz., 5—79. 5 Fodor, 1996, 4. sz. 133-144. 63
