Szirácsik Éva (szerk.): Uradalmak kora - Discussiones Neogradienses 10. (Salgótarján, 2010)
Ján Zilák: Üveggyárak a véglesi uradalomban a XVIII, század végéig
DISCUSSIONES NEOGRADIENSES 10. - URADALMAK KORA Kiss Pállal együtt sokat tett a hanyatló uradalom felvirágoztatásáért. A XX. század elején a véglesi uradalmi vagyont Habsburg Frigyes főherceg vette meg. 1918, az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után a birtok állami tulajdonba került. A mezőgazdasági földek egy részét a földreform keretében felparcellázták a helyi lakosok számára, a fennmaradó részen pedig a véglesi Állami Vagyonkezelő Felügyelőség (Správa Státnych majetkov) gazdálkodott. Az erdővagyont az Állami Erdőkezelő Vállalat (Správa riaditel’stva Státnych lesov) zsarnóczai (Zarnovica) igazgatóságának hatáskörébe utalták. Az 1722. évi urbárium szerint az alábbi települések birtokai tartoztak a véglesi uradalomhoz: Csécsény, Cserény, Gyetva, Horhát (Hrochof), Nagyócsa, Kissza- latna (Slatinka), Zolna, Nagyszalatna, valamint a dombszögi (Stopok) fennsíkon élő zsellérek. Az Esterházy-birtokok igazgatási központja Kismartonban (ma Eisenstadt) volt, és a nemesi család birtokait felügyelőségeken (prefektúrákon) keresztül irányították. A véglesi uradalom irányítása kezdetben a lévai (Levice) felügyelőség alá tartozott, majd 1794 után a nagybiccsei (Bytéa) kerület prefektusának hatáskörébe került, akinek székhelye kezdetben Nagybiccsén volt, s a kismartoni központi vagyonigazgatóság alá tartozott. 1806-tól a nagybiccsei kerület igazgatását a felügyelő helyett a Nagyszalatnára áttelepült prefektus látta el a véglesi uradalomban. Az Esterházy-birtokok irányításának ez a rendszere 1849-ig maradt fenn, amikor - nagyobb területi hatáskörrel - megújultak a felügyelőségek. A nagybics- csei felügyelőség megszűnt, a nagybiccsei, sztrecsényi (Streéno) és véglesi uradalmak pedig a lévai felügyelőség hatáskörébe kerültek. A XIX. század első felében a véglesi uradalom a nagyszalatnai és a nagyó- csai ispánságokra tagozódott, melyeket udvarnagyok igazgattak. Az ispánságo- kon belül gazdasági udvarok - majorok voltak: Hájniková, Pstruăa, Slatina és Zelobudza, ahol sáfárok irányították a munkát. Az 1869 utáni új tulajdonos változtatásokat hajtott végre a véglesi uradalom igazgatásában. A birtokok és a gazdaság irányítását a Véglesi Uradalmi Vagyonigazgatóság (Riaditelstvo majetkov Vígl’aSského panstva) vette át, melynek a fennhatósága a majorokra és erdőkre is kiterjedt. Ez az igazgatási rendszer 1924 végéig maradt fenn a véglesi uradalomban, amikor megszűnt a Véglesi Nagybirtok Igazgatóságának tevékenysége. A nagybiccsei kerület erdeinek kezelését a Nagyszalatnai Erdőügyi Hivatal (Lesny úrad Zvolenská Slatina) végezte az erdőuradalmak teületén működő hivatalain keresztül. A véglesi uradalom területén ez a Gyetvai Erdőügyi Hivatal (Lesny úrad V Detve) volt. A hivatalokat ún. erdőmesterek irányították, az ő alárendeltjeik voltak az egyes erdők erdészei. Ez a hivatal a nagybiccsei felügyelőséggel egy időben, azaz 1849-ben szűnt meg.1 1 Otruba, 1969. 74—75., Durková, 1993. 23—35. 151
