Szirácsik Éva (szerk.): Uradalmak kora - Discussiones Neogradienses 10. (Salgótarján, 2010)
Szirácsik Éva: Szökni a Koháryak Nógrád vármegyei birtokáról 1720 előtt?
DISCUSSIONES NEOGRADIENSES 10. - URADALMAK KORA A szökevények és a Koháryak Gyakran előfordult, hogy az új településen új nevet vettek fel a szökevények. A lóri Kozma Balázs fiát, Mihályt Egerben Locsy Mihálynak nevezték.54 Az uhorszkai Cziriák Jánost Csécsén Tott Jánosnak hívták, Fehér Mátyást pedig Koháry ecsegi birtokán Tótt Mátyásnak.55 Az óvári Benkocs Istvánt Szécsényben Francziának hívták. Benkocs Mihály pedig Hugyagon György Mihálynak neveztette magát.56 Markó Andrást Zahorán Pribelszkinek ismerték, majd Keszegre költözve a Csecs- ko nevet vette fel.57 Elképzelhető, hogy a névváltoztatás hátterében a régi földesúr elöli elbújás elősegítése lehetett, de ez nem feltétlenül lehetett a kizárólagos ok, hiszen a névcsere előfordult a Koháry-birtokon belüli költözés esetében is. Nem is kellett igazán bújnia még a nem Koháry-birtokra költöző szökevénynek sem, hiszen a szökevények visszaszerzésére irányuló földesúri akarattal nem találkozhatunk a forrásokban. Ez egyfelől annak volt köszönhető, hogy a szökevények egy része Koháry-birtokon telepedett le. Másfelől előfordult, hogy a Koháryak szökevény jobbágya helyett más jobbágy érkezett arról a birtokról, ahová az elszökött. Csak György Koháry rimóci birtokáról szökött Keresztély Ágost esztergomi érsek hugyagi birtokára, de a Koháryak rimóci birtokára költözött az érsek Ménihart Márton nevű jobbágya. Jól látták az urbárium készítői azt, hogy „ha mink Csak Gyurkát keressük, amazok ezt visszavehetik. ”58 Az ecsegi szökevény Jaskó Ádámmal is éppígy jártak volna: „ha Szemeréné asszonyom kéri Sipka Jánost, ide is lehet kérni Jaskó Ádámot. ”59 Más esetekben miért nem hozatták vissza a Koháryak szökött jobbágyaikat? Talán azért, mert volt elegendő dolgos kéz, amely a Nógrád vármegyei birtokaikat művelte. Mindezt alátámasztja, hogy az 1716. és 1718. évi urbáriumokban szinte alig találunk puszta, gazda nélküli telkeket, ellenben gyakori jelenségnek számított, hogy a gazdák töredék telket műveltek, vagy nagycsaládba tömörülve igyekeztek megmenekülni a telekaprózódás rémétől. A Koháryak feltehetően érezhették, hogy a föld-népesség arány a helyi viszonyokhoz képest kiegyenlítődött a 17. század nagy spontán és szervezett betelepülése után. A 18. század elején már nem kellett célzott betelepítéssel növelni a lakosság számát, valamint az új lakóhelyet keresők is a Koháryak nógrádi birtokai helyett inkább a nagyobb lehetőséggel kecsegtető délebbi vidékek felé indultak. A Nógrád vármegyén kívüli, de a Koháry-birtokokon belüli migráció jelzi, hogy a 54 Szirácsik, 2007. 52. 55 Szirácsik, 2007. 157. 56 Szirácsik, 2007. 103. 57 Szirácsik, 2007. 86., 145. 58 Szirácsik, 2007. 56. 59 Szirácsik, 2007. 64. 139