Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)
Dümmerth Dezső: Kisnemesek Pest és Nógrád megyében a 17. században
A pest megyei kisnemesek között is feltűnnek az erdélyi fejedelmek által a 17. század első felében tömegesen megnemesített református lelkészek ivadékai. Ezek családjából volt az a Váradi Szűcs György, aki még 1686 előtt került Nagyváradról Ráckevére. Itt felnövekvő fia, Szűcs Mihály, Ráckeve város költségén, a tanúvallomás szerint „nagyobb tudomány szerzésére Belgiumban... kívánt volna menni . De végül is a Komárom megyei Bana községben választották meg református prédikátornak. Valami tizenegy évig élt ott, mikor egy német katona golyója végzett vele. Az esetet így beszélte el 1765-ben a 91 éves szemtanú, Szalay Péter. „Rákóczinak háborújában némely fehér ruhákat látván azon banai helségen által menő német katonák, azokbul a vékonyabbakat kiválasztván, le szedegették a szárasztó kötélrül, mellyet is... tekintetes Szűcs Mihály prédikátor úr látván, valami ellenző szót ejtett deákul és tanúnak szomszédságában ellenek, mellyen is azon hatalmaskodó német katonák fölháborodván, kapa közülük âz egyik a pistolát és áztat golobissal megtöltve az lábához cilozta, és azzal úgy megsebesítette, hogy azon sebben meg kölletett halnia nékie." (S 30.) De azoknak a kisnemeseknek sem lett fényes a sorsuk, akik a ráckevei mezővárosban maradtak. Ez az eredetileg csak Kéve nevet viselő, színmagyar város a török időkben telt meg a Balkán felől felnyomuló szerbekkel — rácokkal — akiknek nagy száma aztúán nevét is módosította. A török hódoltság megszűnésével a város egy császári főtisztnek, gróf Heisler Donát főhadbiztosnak birtoka lett. A lakosság összeírásakor ő még figyelemmel volt arra a néhány magyar családra, melyek itt, a jobbágyaktól megkülönböztetve, nemesi szabadságban éltek. 1698-ban az elhunyt Heisler örökösei azonban eladták az egész ráckevei uradalmat a török elleni felszabadító hadjárat híres fővezérének, Savoyai Eugén hercegnek, aki arról is híres volt, hogy nem kedvelte a magyarokat. 1754-ben Mészáros Dávid 65 éves tanú úgy vall a Kisnyéki Balassa-család nemességigazolásakor, hogy Heislerék a Balassa-családot, Nagy Györgyöt és Bory Miklóst ki akarták hagyni az eladásból, mint nemeseket, mivel őket „semmi nemű dologra, mint más lakosokat, nem hajtották." „...hogy azután Eugenius herceg kezeire esett az Szigetség — beszéli tovább a tanú — mentegetvén magukat nemesi szabadságukkal, úgy hallotta, hogy az herceg azt felelte volna, hogy őnekie nemes ember nem köll, amint is mind Balassa Ferencnek, mind pedig Nagy Györgynek jó kőházaik lévén, azoknak árát letétette, s magához vette, akikben most uraság tisztjei laknak, s azutátúl fogva egyaránt szolgálván és adózván többi lakosokkal, feledékenységbe ment (e családok) nemessége." (B 7.) Az itt említett Balassa-család pedig még a birtokos nemesek közé számított valaha, amennyiben a Fehér megyei Nyék (a mai Kápolnásnyék) és Petend pusztákat is bírta, s marháit itt legeltette. Tanú vallja azt is, hogy ezeket a pusztákat egy-egy posztóra való mentéért adta el két Balassa-fivér bizonyos Kutasi nevű embernek, és hogy az apjától örökölt mentét Balassa Ferenc még 1754-ben is, bár szakadozott állapotban, de őrzi. „Mind maga, mind penig az egész város tudja, hogy most... Balassa nagy szegénységben légyen, és csak mind más közönséges adófizető lakos tartozik. (U.o.) Igy süllyed el a Becsei Bornemisszák birtoka és tekintélye is. Ráckevei lakosok tanúskodnak ugyancsak, hogy Becse nevű falu (ma Szigetbecse) és Csepel is az övék volt, még a 17. század előtti időben. A török uralom végére azonban Becsey Mihály már minden birtok nélkül, a Fehér megyei Alcsuton lakik, és innét kéri 1722-ben Pest megyét, hogy igazolják ősei régi nemességét. Az öreg ráckeveiek tanúvallomásai alapján ez meg is történik. A feljegyzések szerint ezek a Becsei Bornemisszák címereslevelüket aránylag korán, még Szapolyai János királytól (1526-1540) kapták. (B 3.) De van arra is példa, hogy az armálist szerző nemes nem ragaszkodik nemesi állapotához, mert, mint jobbágy-paraszt nagyobb gazdagságban él. Burján István Sopron vármegyében nemesi szabadságban lakott. 1696-ban költözött a töröktől frissen felszabadult Pest megyébe, 72
