Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)
Tóth István György: Szabadosok és kisnemesek
egyetem anyagkönyvében találjuk, itt értekezést is kiadott „De justificatione hominis peccatoris coram Deo" címen. Hazatérte után komáromi rektor, majd mosoni pap lett. E családokban a korabeli műveltség mindkét pólusát megtaláljuk: a franekeri egyetemen latinul disputázó diákot és a nevük helyett keresztet rajzolókat. Hidassy András nemesember és vicekapitány létére nem értett a betűvetéshez, írástudatlan volt a céhmester Babos Szabó György is. A földesúr tiszttartójaként meggazdagodó deákok viszont becsben tartották a tanultságot: Ifj. Falusi György apja halála után az örökösök vitájában azzal érvelt jogai mellett, hogy árva öccsét, Jánost, saját költségén távoli — nyilván katolikus — iskolákba járatta. A nemesi öntudat e családokat is jellemezte — vagy talán rájuk volt jellemző csak igazán. Ifj. Falusi György deák felesége, mikor a padlásán lapuló szolgálólányt előbbi gazdái el akarták vinni tőle, nem elégedett meg azzal, hogy a szomszédasszonyt „agyban-fejben verte, hanem a Tripertitum elveit az adott helyzetre alkalmazva, „nagy fölszóval monda, hogy itt bizony senkinek nem engedi senkit is fogdozni, mert az ű háza nemes ház". A nemességbe nemrég bekerült, annak legalsó rétegében elhelyezkedő körmendi famíliák megpróbálták utánozni az arisztokráciát — ott, ahol egyáltalán tudták: a könnyen eltanulható, üres formulák használatában. Példaként kiválasztottam néhány esküvőt és temetési meghívólevelet. Valamennyit Batthyány Ádám kapta az 1640-es években, részint e körmendi családok tagjaitól, részint főember szolgájától, Rátki Györgytől, illetve arisztokrata társaitól: Esterházy nádortól és Zrínyi Miklóstól. Hidassy András halálát ilyen barokk körmondatban tudatják árvái. „Amaz minden keserűséges naivaliákkal és fájdalmakkal telljes szomoritu halál, ki az Mennei Urnák igaz és megh vethetetlen itéletibűl származván, mindeneket az eő maga sötét barlangiában, mint valami tömlőczben be szállétania Istenünknek paranczolattiára, minden személj válogatás nélkül nagy kéz lévén, az mi édes szüleinket is, az nemes nemzetes vitézlő Hidasi András urunkat, az kit már sok időtűi, úgy mint hatvan niolcz esztendőtűi fogva, noha sarkallot ugian külőmb külőmb féle ártalmas eszkőzi által, mind azon által sötét és szomorító giáz koporsóiában be nem szállíthatta, hanem most, Februáriusnak 3. napján hainalban mérges nilával megh sebesítvén, régen kezdett pállia futását vele ell végeztette." A Hidassyakkal, mint láttuk, távoli rokonságban álló Nemsem Péter vajda halálát is hasonlóan cirkalmas mondatokban írják meg a körmendi katonák — il!, nevükben az íródeák — Batthyány Ádámnak: „Isten eő fölsége meg elégedvén niomoruságával itt ez világon az Nagyságod egyik jámbor szolgájának, régi őregh embernek, ugi mint Nemsem Péter vayda társunknak, az eőreők életre tőlünk által költöszött az halál által. Mivelhogi Kegyelmes Urunk, az eő megh hidegült teste egiebet immár nem kíván, hanem tiszteségessen eltakartatássát, és az földnek, mint anniának megh adattattását, Nagyságodtúl, mint Kegyeles Urunktúl alázatosan eltakartatásának külseő auxiliomját kívánniok. A katonai és társadalmi hierarchiában egyaránt Hidassy felett álló Rátki György dunántúli vicekapitány temetésére özvegye így hívta meg Batthyány Ádámot: „Minemő bizontalan és álhatatlan legyen ez világhnak az ő állapotya, Nagyságodnál nyilván vagyon, s minemö veszedelem alá vettetet legyen az emberj nemzet, azt is az mindennapi példák hűségesen megh mutattyák, s világossan is ki teczik azoknak minden dicsösségek a rövid jdeigh való állandóságok, az mj első szülejnknek esések miat romlandőságh alá vágjon vettetve, úgy annjra, hogy ez Fölséghez Ur Isten az egész emberj nemzetet keserves halál alá vetette legyen, melly sorsot az én szerelmes idvőzült uram is ... sok betegeskedésj után, die pristini mensis 6. July, estve nyolcz és kilencz óta táyban, lelkét nagy csendeszszen az Istennek ayánlvan, 62
