Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)
Vajay Szabolcs: A társadalmi átalakulás lélektani lecsapódása a királyi könyvekben
A címerészeti díszítmény a fenti átalakulással párhuzamosan változik. A Zsigmondkori, még gótikus, majd Mátyás és a Jagellók idején Renaissance ízlésűvé váló, miniatúra szerű címerrajzok a tömeges nemesítések sokadalmában elszabványosodnak: alig mutatnak változatosságot. Sokszorosan ismétlődik egyazon közhelyi motívum, épp hogy csak lényegtelen eltérésekkel téve látszólag eleget az „egyedítés elvének. Ennek az elvnek végső feladását a közös nemesítés jelenti majd, amidőn minden vérségi kapocs nélküli csakis a társadalmi funkció közössége által egybefogott egyének nyernek egyarzon címert. A motivumkincs tehát részben társadalmi aktualitást tükröző, általános jelleget ölt: kardélre hányt török fej, futtató lovas, összecsapó vitézek, félhold és csillag; részben mesterségbeli eredetjelzőként jelentkezik a molnár kereke, a deák pennája, a kovács patkója, esetenként egy-egy hasonnevű család „beszélő címereként: Molnár, Deák, Kovács... Olykorta egy-egy jelképes heraldikai figura tartja a motívumot: a viztézséget jelentő oroszlán, az erőt jelképező medve, az éberségre utaló daru, vagy az önfeláldozást példázó pelikán... Mindez kevés képzelőerővel, eléggé primitív grafikával, — és nyom nélkül a Királyi Könyvekben... Ez utóbbi tekintetében az újjáépítés és telepítés korszaka sem jelent kezdeteiben változást, de a fejedelmi inditék a motivumkincs változásában mégiscsak tükröződik. Kedvelt témává válik a búzakalász, a kéve, a szőlőtő, s hovatovább megjelenik a vitorlás, a bőségszaru, a fogaskerék, a mérleg a kaptár. E motivumkincs módszeres gyűjtése, adományozásuk üteme és a fentebb kifejtettek szempontjából való statisztikai kiértékelése még megejtendő társadalomtörténeti kutatás. Mária Terézia 1754—55. évi számvetése után heraldikai tekintetben újból lábra kap az egyedítés és szabállyá válik a gondosabb kivitel. A Királyi Könyvekbe kerül nemcsak a címerleírás, de odapingálják ábrázolását is, ami 1918-ig szabály marad. A társadalomlélektan így vetíti át a 16.—18. század magatartását a Királyi Könyvekbe. Ennek anyaga tehát messze nem leltár jellegű, hanem társadalomtudományi alapanyagként kezelendő. Hiszen a politikai történések nagy felvonulása megett mindég ott bujdokol az emberi magatartás szilárdabb állaga. Ennek vizuális kivetítése a címer. Messze nem hiú páváikodás, hanem a társadalmi rétegeződés státus-szimbóluma, amelynek a vizsgált korban Magyarországon lényegesen több a jogosítottja, mint bárhol Európában. A szüntelen török harcok motiváló hatása a fentiekből kellőn kiviláglik. A kérdés gazdasági vonatkozását a XVII. század tekintetében a „vagy zsold, vagy címereslevél' alternatíva adja. Az ebből előállt túlszaporulat politikai levezetése 1608-ban következik be, az „alkotmány sáncainak" átformálásával. A döntési jog országos szinten a Felső Tábla jogosítottjainak kezében összpontosul, a vármegyék önkormányzati szintjén pedig a bene possessionatus nemességében. A katonáskodás címén nemesített tömeg ezentúl csak a követválasztásban élheti ki politikai jogosítványait. Ilyetén „elveszélytelenedésének törvényi rendezése folytán végképp gátja szakad a társadalmi duzzasztásnak: II. és III. Ferdinánd tömeges nemesítése politikailag irreleváns ugyan, de társadalmilag mégis — akaratlanul bár és jelentőségében fel nem ismerve — új rétegeződést indít be. Ennek eredményéből adódik a szatmári békétől kezdődőn egy gazdasági tehertét: a katonaként már nem szükségelt tömegnek a közterhek viselésétől való mentesülése. Ennek lehető csökkentését szolgálná az 1754—55. évi országos összeírás, amelynek célzata tehát nem annyira a politikailag jogosultak számbavétele, semmint a kellő igazolással szolgálni nem tudóknak adóalannyá való visszaminősítése. Hogy ez milyen százalékarányban sikerült, az csak a visszavetett igazolandók hányadának ismeretéből tűnnék ki, ha az összeírás máig is kéziratban őrzött anyagát ebből a társadalomtani szempontból vizsgálat tárgyává tennék. Az országos összeírást követőn helyreállt a regulázott rend. Elvben visszatérés a Zsigmond és Mátyás kori irányelvekhez: a meglevőket tartjuk és néhány arra valóban érdemessel gyarapítjuk. Hogy a rátermettség elbírálása több ízben politikailag is motivált volt, ez a dolog 45
