Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)

Szakály Ferenc. Magyar nemesség a 17. századi hódoltságban

nemeseket, hogy —jóllehet a paraszttiszteknek nincs jurisdictiójuk felettük — ők is üldözzék a malefactorokat. Számos Heves és Pest megyei adat bizonyítja, hogy közösség és a vármegye előszeretettel választott paraszttiszteket éppen a nemesek soraiból. " Hasonló volt a helyzet a városi és a falusi tisztségek betöltésénél is. Gyöngyös 1671-ben a „potior földesúr", Koháry István tekintélyével igyekezett rászorítani nemes Cseőke Lukácsot arra, hogy a bíróságot, amelyre megválasztották, felvegye. A városban — mint írják — az a szokás, hogy Szent György napja előtt összegyűlik a város népe, s három pár bírót jelölnek; ezeknek április 24-ig, a választás napjáig, 100—100 forint bírság alatt, tilos a helyet elhagynia, s a választás napján elő kell állnia. Ez évben Cseőkére esett a választás, de azóta elő nem akar jönni, s kijelentette, hogy ő ugyan nem lesz bíró. 1 Hasonló problémával küszködött 1674-ben Kőrös tanácsa is. „Mivel njomorult varasunk ab antiquo usuálta, Szent György nap előtt, mígh az bírói s tisztek változnának helységünkben, egy holnappal teszünk tilalmat az köz rend s tanács és nemes uraink előtt, hogy ki-ki személj szerint az bíró választásra akkorra jelen legjen. Azonban nem obtemperálván, minden rendbéliek közzül, de kiválképpen az úy nemes uraink némelljek ighen refractáriusok lettének..." Éppen ezért nemes Erdős Mihály, az előző évi főbíró a következő kérdésekben kér eligazítást Bélteky Pál Pest-Pilis-Solt vármegyei alispántól: „Primo: Az nemes ember el mehet-e s bujkálhat-e az közönséghes tiszt előtt úgy, hogy ne assumállja, ha akarja, házában be rekeszkedvén, senki onnan ne extrahálhattja? Secundo: Az váras tilalmát efféle actussáért megh vehetni-e rajta, és jószághához az bíró hozzája nyúlhasson-e érette? avagy az nemes vármegjére való appellatiójával s tilalmával az bíráink authoritássát removeálhattja?, az melljet exerceálván, már némelljek az bíró pálczájátúl félre vondossák maghokat. Mivel a vármegye e kérdésben általában a közösségnek fogta pártját, a nemesek ellenszegülése nem sok eredménnyel járt. Sőt, tekintélyük és vagyonosságuk okán Kecskeméten is, Nagykőrösön, Ráckevin is és Gyöngyösön is jóval többször került rájuk sor, mint azt arányszámuk indokolná. Bár nyilván nem egy ármálista akadt, aki egycsapásra többre tartotta magát egykori jobbágytársainál, a nemesek általában nem valamiféle gyorsan feltámadt osztálygőgből igyekeztek visszautasítani a bírói tisztet, hanem azért, mert az ekkortájt nemcsak felettébb terhes, hanem kifejezetten veszélyes méltóság volt. Ha a helységben valami nekik nem tetsző dolog történt — ami bizony gyakran megesett —, a török és a magyar hatóságok legott a bírót vették elő, aki gyakran szenvedett börtönt vagy pénzbírságot mások vétkeiért. Ha a helységbe török vagy magyar katonaság szállt, a bírót keresték, hogy ellátásukról gondoskodjék és — korabeli szokás szerint — ajándékokkal „megtisztelje" őket; s ha nem sietett a kedvükben járni, őt ütlegelték, fenyegették és károsították. A bíró gyakorta kénytelen volt a sajátjából megelőlegezni a közösség kiadásait, s aztán évekig pereskedhetett polgártársaival, míg kiadásai — többnyire csak részben — megtérültek. Az, hogy a török és a magyar adót, a parasztvármegyei és a községi tisztségviselést nem sikerült magáról leráznia, jelzi: a nemességszerzés önmagában általában nem vezetett az ármálista helyzetének jobbrafordulásához. Aki ennek reményében szerzett címereslevelet, annak jobbára csalódnia kellett. Sőt, hozhatott magával a nemességszerzés olyan újabb terheket is, amelyektől az illető, jobbágysorban maradva, mentesülhetett volna. A nemesi vármegyék — amelyeknek, mint említettük, egyre több hódoltságban élő és ott eljárni képes tisztségviselőre volt szükségük — a 17. század utolsó harmadában rendre-sorra hódolt szolgabíráikká és esküdtjeikké nevezték ki az újonnan kihirdetett ármálisok gazdáit. A rengeteg határjárás, vallomásszedés és egyéb tennivaló aztán hovatovább lehetetlenné tette, hogy az ármálista — kivált, ha időközben még helyi vagy parasztvármegyei tisztségeket is viselt — gazdaságával, üzleti ügyeivel törődjék. Arról nem is szólva, hogy e tisztségei nem egyszer gyanúba keverték, összeütközésekbe bonyolították a török hatóságokkal, amit aztán ritkán lehetett megúszni valaminemű bírság vagy károsítás