Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)

Kubinyi András. A középbirtokos nemesség Mohács előestéjén

főispánok még nem vettek hivatalból részt az országgyűléseken, nyilván azért nem, hiszen a főispánok zöme a bárókhoz tartozott, akiket amúgy is meghívtak az országgyűlésekre. A 468 ismert köznemesi politikus közül 71 volt olyan, azaz 15,2 %, akinek ősei 1439—1447 között három országgyűlés valamelyikén részt vettek.

62 A valóságban ez az arány nagyobb kell, hogy legyen, hiszen az interregnum zavaros időszakában a hiányos listák nem tükrözik reálisan az akkori viszonyokat. Bővebb adatsorok esetén feltehetően nagyobb stabilitást lehetne a köznemesi vezetőrétegben kimutatni, noha ez sem jelentéktelen. A fenti adatok talán megengednek egy olyan feltevést, hogy hiába lehet — az alispánságokon és a velük nem egyszer összefüggő várnagyságokon túl is — az előkelőkhöz tartozó politikusok nagy részénél familiárisi kötöttséget kimutatni, származásuk, helyi hatalmi súlyuk és nem utolsó sorban az egyre jobban kiszélesedő rokoni és az országgyűléseken kibontakozó személyes kapcsolatuk révén az uri hatalom érvényesítése elé egyre több akadályt tudtak gördíteni. E mellett figyelembe kell venni még egyet. Röviden utaltam már a familiárisi rendszer esetlegesen feltételezhető válságára. Erről már másutt írtam, ezért itt csak a lényeget foglalom össze. A dominus-familiárisi viszony elsősorban a bárók és az előkelők viszonylatában vált egyre problematikusabbá. Az ország sokszor egymástól távol eső részein jó néhány uradalmat birtokló nagyúr a familiaritási rendszer nélkül sem ezeket igazgatni, sem az általa betöltött állami funkciókat ellátni épp úgy nem tudta a Jagelló-korban, mint korábban. Minél tekintélyesebb embereket tudott szolgálatába venni, annál jobban volt képes hatalmát kiterjeszteni, mint ahogy azt Újlaki Miklós boszniai király példáján lehetett nagyon szépen levezetni.

6

^ Abban sincs változás, hogy a szolgálattal kapcsolatos ügyekben a dominus Ítélkezhetett familiárisa felett. Bár Werbőczy és a középnemesség épp ez ellen harcolt, ez a szokás de facto a Jagelló-kor végéig érvényesült, igaz, II. Lajos idején már ezzel ellentétes tendencia is kimutatható. (Pl. kompromisszumos megoldás Várdai püspök és várnagyai, a Szentmihályi fivérek vitájában.) A baj ott volt, hogy a familiárisokat — különösen az előkelőket — jól meg kellett fizetni, ami a nem egyszer ráfizetéses nagybirtok gazdálkodására komoly terhet rótt, és ezt leginkább csak az állami jövedelmek legális, vagy illegális eltulajdonításával tudták fedezni. Ugyanakkor minél hatalmasabb úrról volt szó, annál inkább rászorult vezető, rendesen az előkelők rétegéhez tartozó familiárisai tanácsára. Ebbe a tanácsba rendesen a báró hivatali helyettesei, valamint fontosabb uradalmai várnagyai tartoztak. A dominus és vezető familiárisai ilyetén kapcsolata szinte megfelelt a király és a rendek viszonyának, és nem volt új: Mátyás főurainál kimutathatóan, de valószínűleg már korábban is megvolt. Ami viszont korszakunkban válik egyre lényegesebbé — bár előzményei korábbra nyúlnak vissza — a familiárisok fizetésében mutatkozik meg. Egyre ritkább a szolgálati birtok, csökken a természetbeni juttatás aránya és nő a pénzbeli fizetésé. A jelek szerint gyakoribbá válik az egy évre szóló szolgálatvállalás, lassan kiszorul a meghatározatlan időre szóló. 6 Főleg e két utóbbi jelenség okozhatta a familiárisi terminus technicus fokozatos felcserélését a servitoréval. Korszakunkban az egykori familiárist nemcsak ura, hanem a hatóság is egyre gyakrabban servitornak nevezi. A magyar nyelvű forrásokban szmte csak a szolga, jámbor szolga terminus technicus fordul elő. Ennek az új rendszernek következményeképp meglazult az úr és szolgája közti egykor patriarchális viszony. Teljesen ugyan még nem tűnt el az ura családjához mindvégig hűséges familiáris. A Somogy megyei Dombai Dávidnak már apja, Miklós is Újlaki familiáris volt élete utolsó két évtizedében. Ura, a későbbi boszniai király rövid időre országos bárói méltóságot, a macsói, majd a horvát bánságot járta ki számára, hogy később Újlaki várnagya és boszniai nádora legyen. Fia, Dávid, egész életében a boszniai király fiát, Újlaki Lőrinc herceget szolgálta, és 1504-es végrendeletében ezt írta uráról: „ahogy egész életemben ő uraságában bíztam, úgy bízom halálom és eltávozásom után is ő uraságában." Pedig a Dombaiak a legtekintélyesebb