Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)
Praznovszky Mihály: Egy köznemesi életút szakaszai (Menyői Tolvay Ferenc: Sors és lehetőség)
A zólyomi siker után Nógrádban is nagyobb feladatokat kapott. A megye 1703 december 25-i gyűlésén határozta el, hogy mozgósítást rendel el s a felállítandó gyalogság élére Tolvay Ferencet nevezi ki. Járásonként 50-50 főt állítottak ki egy parasztkapitány vezetése alatt. A losonci, füleki, szécsényi járás felkelői Tolvay Ferenc vezetésével az Eger környéki harcokba vonultak, a kékkői járásiak a Csábrágot ostromlókhoz csatlakoztak. Pár nappal később (1704. január 8.) Kajali Pálhoz írt levelében is megemlíti kinevezését. A vármegye „ideig való gyalogsága hadi gondviselőjének engemet érdemetlen szolgáját" választotta. Feltehető, hogy ez a hadi szervezettségi forma a hajdani parasztvármegye elkorcsosult maradványa. Nógrád 1691-ben megerősítette ugyan az 1667-es vármegyei instrukciót, amely a parasztvármegye szervezeti felépítését tartalmazta, de a nemesi vármegye visszaköltözése a régi területre a török alóli felszabadulás után ezt a megerősítést már csak félrevezető játéknak tekintette. A megye jelentős múltú családjának tagjai mint a Barsy, Gyürky, Korponay fokozatosan átvették a parasztvármegye főkapitányi tisztségét, magát a parasztvármegyét pedig szép lassan felszámolták. Kezdetben indirekt módon: adminisztratív feladatok kijelölése, végrehajtói szerepkör elfogadtatása majd a 17. század végén valószínűleg az erősödő kuruc mozgalmak hatására a fegyvereket is leadatták a parasztvármegye hajdanvolt tagjaival, tisztségviselőivel. Igy a Tolvay Ferenc keze alá adott seregek már csak nevükben őrizték a hajdani paraszti önkormányzat, fegyveres szervezet emlékét. Ez azonban még nem lett volna akadálya annak, hogy sikeresen álljanak helyt a szabadságküzdelmek csatáiban. A bajok oka többek között az elégtelen felszereltségben, ellátásban gyökerezett. Egy 1703 végén — 1704 elején kelt Extractus szerint ° llosvai Imre és Barbély Balázs vezetésével a hadak Eger alól sietve mennek a rácok ellen a Duna-Tisza közére. A Gömör megyei csapatok mellett a nógrádiakat említi, hozzáfűzve „Tolvay Ferenc lévén a N. Nógrád vármegyei három processusbeli hadakkal." 1704 januárjában Tolvay Ferenc a nógrádi csapatokkal az említett llosvai Imre és Deák Ferenc parancsnoksága alatt Dunaföldvárnál összecsapott Kreutz császári tábornok és Monestarli rác vajda csapataival. Tolvay Ferenc január 24-én kelt levelében beszámolt a csata menetéről Nógrád megye közgyűlésének. A csata menetének érzékletes ábrázolásán kívül leírja Kreutz tábornok elfogását is. Mint olvassuk „a foglyok között egy igen nagy generális ember vagyon: Volgang Josephat Lieber Baro a Kreiszik vigilárium praefectus commendans Eszékiansis. Ő exellenttiáját holnap indíttyuk az Kegyelmes Fejedelem Urunkhoz." (Kreutz tábornokot a Miskolcon állomásozó Rákóczihoz küldték.) Tolvay Ferencnek alkalma volt beszélgetni vagy inkább polemizálni a tábornokkal, aki „nagy elméjű ember". Vitájuk során a császári főtiszt azzal érvelt, hogy a harcnak úgyis hamarosan vége lesz, mert az európai hatalmak szövetséget és segítséget Ígértek az ausztriai háznak s még éppen jó lenne ha kibékülnének a magyarok velük. Alighanem a sok keserű tapasztalat mondathatta Tolvayjal a választ: „Valamint lészen dolgunk, de jobb most kezünkön meghalnunk, hogy sem fegyverünket le tesszük, mert nem hihetünk, sokszor csalt már meg bennünket az Austriai parola. E levélből is látszik a korábban is említett, de a később is érzékelhető — törődése a szegénység gondjaival. A győzelem során szerzett zsákmányt (szarvasmarhákat) felhajtja Nógrádba s kéri „méltóztassék elosztatni falunként, had legyen jobb kedvek a szolgálatra is szegény legényeknek." Végezetül egy kedves formulával fejezi be levelét, amely egyúttal utalás is idős korára: „Öreg már az írásban mind szemem, kezem és így hibázok, kirűl bocsánatot várok az Tekéntetes nemes Vármegyétől." 122
