Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)

Szathmári István: A magyar irodalmi nyelv a XVII. század végén

kifejti, hogy ez a réteg vetette meg a magyar irodalmi nyelv alapjait, s hogy bennük sejlett fel először a nemzetté válás vágya. A deákok ugyanis a török előnyomulásával — mivel jelentékenyebb ingatlan birtok nem kötötte őket szülőföldjükhöz — az ország nyugati részében, Erdélyben s legnagyobb számban az északi-északkeleti megyékben kerestek menedéket, vagy pedig járták az országot, hányódtak ide-oda, esetleg összezsúfolódtak egy-egy városban. Ilyenformán különböző vidékek nyelvjárásait hozták egymással érintkezésbe, s ez a nyelvükben bizonyos kiegyenlítődésre vezethetett. Az egyes nyelvjárások legkirívóbb vonásai tudniillik furcsán.hathattak a más vidékről származókra, ezért az ezt beszélők szegyeihették, és kerülni igyekeztek őket. Mindehhez hozzájárult az anyanyelv tekintélyének a megnövekedése — ez elősegítette a nyelvi normák születését —, és a magyarság egysége tudatának a megerősödése, s ebben a nyelvi egység fontosságának felismerése vagy legalább megsejtése. Papp László a Iiterátusoktól, illetőleg a literátus műveltségű személyektől származó 16. századi emlékeket vizsgálva arra az eredményre jut, hogy „a deákok — és a velük azonos műveltségűek — kezdik használni írásaikban — az északi Zemplénben csakúgy, mint Gyulafehérvárott, a Gömör megyei Hanván csakúgy, mint Szilágynagyfaluban — azt a nyelvi formát, amely hangtani vonatkozásban mentes a nyelvjárási szélsőségektől. Nem egy deák írása hangállományát tekintve annyira egységes, annyira közel áll a mai normatív nyelvváltozathoz, bizonyos vonásokat leszámítva azonos vele, hogy írott nyelvünk egységének kezdeteit csak itt kereshetjük literátusaink körében és korában. (L. Nyelvjárás és nyelvi norma a 16. századi deákjaink gyakorlatában. Bp., 1961. 108.) Majd ezt írja: „A tőlem jellemzett, kiegyenlített hangállományú nyelvváltozat voltaképpen a század utolsó negyedében vagy még inkább utolsó évtizedében kezd egyre nagyobb körben hatni. Az egyre nagyobb kört mind földrajzi, mind társadalmi vonatkozásban érthetjük. Először ugyanis csak a deákok írásaiban figyelhetjük meg bizonyos nyelvjárási sajátságok kerülését, majd tollforgató főurakéban, a század vége felé pedig a megyei nemességhez tartozók is kezdik levetni nyelvjárási sajátságaikat." (Uo. 221.) Azt azonban persze nem zárja ki, hogy több efféle norma is ne lett volna ebben a korban. D) A nyelvi kiegyenlítődéshez járultak hozzá azok a település- és népiségtörténeti változások is, amelyek a török hódoltsággal és a törököknek Magyarországról való kiűzésével kapcsolatosak, és amelyek számottévő nyelvjáráskeveredést okoztak. Ha egyes területeken a lakosság kipusztulása, el menekülése, más területekről származóknak az odatelepítése folytán végbement nyelvjáráskeveredések jellegükben vagy egyes jelenségeikben egybeestek vagy legalábbis bizonyos rokon vonásokat mutattak a kibontakozó normákkal, akkor közvetlenül is támogatták irodalmi nyelvünk kialakulását. De ha nem így történt, közvetve akkor is hozzájárultak, mert az egyes nyelvjárástípust beszélőkben mintegy „lerombolták a nyelvjárási tudatot", megláttatva, megértetve velük azt, hogy a sajátjukon kívül vannak más nyelvjárások is stb. Mivel mostani konferenciánk címében is ott szerepel a török kiűzetése utáni állapot, talán nem lesz felesleges egy kissé kitérni a török uralom nyelvi hatásának a rövid bemutatására — elsősorban Benkő Loránd „Magyar nyelvjárástörténet"-ére (Bp., 1957. 84 kk.) hagyatkozva. A török dúlás főként az ország középső és déli területén pusztította a magyar lakosságot. A 15. században még tiszta magyar nyelvű Bácska és Drávaszög, a jelentősen magyar Szerémség és Bánság lakossága szinte nyom nélkül kipusztult vagy elköltözött. De az elnéptelenedés szintén nem kisméretű volt a Dunántúl déli- délkeleti részén, a Duna-Tisza közén, a Tiszántúlon és Erdélynek különösen a mezőségi részén. A magyar nyelvjárásoknak csupán a fele fejlesztette tovább a középkori nyelvi állapotot, mindenekelőtt a magyar nyelvterület felső karéjában. De még itt is változás következett be, mert sokan, elsősorban a literátusok — mint 108