Magyarország társadalma a török kiűzésének idején. Szécsény, 1983. április 6-8. (Discussiones Neogradienses 1. - konferencia kötet. Salgótarján, 1984)
Szathmári István: A magyar irodalmi nyelv a XVII. század végén
De minden bizonnyal a legnehezebb azt megmagyarázni, hogy egy-egy hangváltozás hogyan köthető a való élethez. Hogy például igazában mi indította el a tővégi magánhangzók eltűnését, illetőleg miért váltak nyíltabbá a rövid magánhangzók az Árpád-korban, azaz — egy példával illusztrálva - miért lett az 1055-beli hodu-ból had? Mindezekkel szemben — igaz, hogy ezúttal egy nyelvi rétegről van szó — az irodalmi nyelv mind létrejöttében, mind elterjedésében, mind pedig későbbi alakulásában — szinte kitapinthatóan — a mindenkori gazdasági, társadalmi, politikai és művelődésben viszonyok függvénye. 2. A következőkben először arról szólok, mi az irodalmi nyelv lényege történeti kialakulásában és mi mai, szinkrón alapon, továbbá hogy melyek a legfőbb jellemzői. Ezután beszélek a magyar nyelvi egységesülés és normalizálódás megindulásáról, majd egy kissé részletesebben tárgyalom a 16. és 17. század szerepét. Ezen belül szó esik a nyelvi egységesülést és normalizálódást megindító, sőt fellendítő gazdasági, társadalmi, politikai és művelődésben tényezőkről, továbbá a török hódoltság hatásáról stb. Ezután összefoglalom, hol tartott irogalmi nyelvünk — főként a korábbi nyelvtanok alapján — a 17. század végén. Végül néhány mondatban utalok arra, hogy a magyar irodalmi nyelv teljes kialakulásához mit kellett még tennie a 18. és 19. századnak, benne mindenekelőtt a felvilágosodás korának és a reformkornak. 3. Irodalmi nyelven — ezúttal inkább történeti szemmel — az igényesebb írásbeliségben, elsősorban természetesen a szépirodalomban kicsiszolódott, a társadalom minden tagja számára legalábbis potenciálisan közös és egységes, eszményi és normatív írott nyelvi típust értjük. A nyelvi egységülés és normalizálódás megindulását, a normarendszer egyes részlegeinek a viselkedését stb. illetően pedig — egy kissé leegyszerűsítve a dolgot — a következőt mondhatjuk. Az irodalmi nyelv — lényegében — úgy jön létre, hogy az egyes népekben fejlődésük során a megfelelő gazdasági, társadalmi, politikai, művelődésben stb. tényezők hatására feltámad az igény az olyan egységes(ebb) nyelvi típus kialakítására, amely az addig kisebb-nagyobb mértékben eltérő nyelvi változatban beszélők és írók különböző társas (elsősorban írásbeli) érintkezését megkönynyíti, továbbá — legalábbis perspektivikusan — a szépirodalom fellendülését lehetővé teszi, és az egy nyelvet beszélők összetartozását erősíti, és így elősegíti a népek nemzetté válását. Ezenkívül még két dolgot kell látnunk világosan. Egyrészt azt, hogy a nyelvi egységesülés és normalizálódás egy kis magból kiinduló folyamat, melynek során előbb az úgynevezett formai (tehát a helyesírási, hangtani és alaktani), majd - jóval később — az úgynevezett tartalmi (vagyis a szókészleti, frazeológiai, mondatjelentéstani és stilisztikai) jelenségek egyes változatai kiválasztódnak, a norma rangjára emelkednek, és — lassanként — e normaelemek egységes rendszerré kristályosodnak ki. Másrészt arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a társadalom nemcsak igényt támaszt az irodalmi nyelv létrehozására, hanem áz egyes, növekvő számú normáknak, illetőleg az egész normarendszernek az elterjedését is maga a társadalom biztosítja. (Bővebben I.: Benkő Loránd, A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában. Bp., 1960. 69—70; Ugyanő: Anyanyelvi műveltségünk. A pécsi nyelvművelő konferencia anyaga. Bp., 1960. 223, 230-233; Szathmári István, Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. Bp., 1968. 11—22, 30; Bojtár Endre: A kelet-európai típusú újabb kori irodalmi nyelvek kialakulásának néhány kérdése: MNy. LX. 332-344.) Ide iktatom még, hogy napjainkra vonatkoztatva mit takar az „irodalmi nyelv terminus: „Nem a szépirodalom nyelvét jelöli, hanem azt a magas szintű, eszményi, formájában ma országosan viszonylag egységes változatát nyelvünknek, amelyet hangrendszerében az egységes helyesírás, nyelvtani vonatkozásaiban pedig nyelvünk szinkrón rendszerének nyelvhasználati törvényei szabályoznak". (Imre Samu: ÁltNyTan. VIII, 85.) 104
