Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Hetvesné Barátosy Judit: „Az én csizmámn karmazsin…” – Egy csizmadiamester élete Esztergomban a 19. században
84 Hetvesné Barátosy Judit utcában jól megépített volt, mert az összeírok szerint nem károsult, a tulajdonosa kárigényt sem jelentett be. Viola Imre és Bulits Erzsébet negyedik gyermeküket, Ferencet jogásznak taníttatták. 1829-ben „felolvastatott Viola Ferentz végzett Tanultának folyamodása, mellyben gyakorlás végett a’ Nemes Váras írnok Házába bévéttetni könyörgött”, a tanács elfogadta és „szorgalmasságának ajánlása mellett egyszersmind felesküdtetett!’43 1832 Szent Mihály havában (szeptember) 27- én megkapta a Magyar Királyi kisebb kancelláriából a teljes hitelű, az ügyészkedésre meghatalmazó levelet, ezért a város bevette őt a helyi ügyészek sorába. Rendszeres céhbiztosi feladatokkal is ellátták. 1837-ben például nyerges, kötél- és szíjgyártók, német takácsok, magyar lakatosok, magyar vargák és a halászok felügyelete tartozott hozzá. A család felfelé ívelését a városban dúló újabb járvány törte derékba. Viola Ferenc és felesége, Mollik Mária 1845 decemberében, hagymázban, azaz kiütéses tífuszban meghaltak. Adolf és Mária nevű két kiskorú gyermekük árvaházi ellátását a nagyszülők vállalták. Viola Imre még hetvenéves korában is nagyon tudatos, gyarapodni kívánó ember volt. 1844. december 12-én megalakult az „Esztergom takarékpénztári egylet”. A gazdasági haladást szolgáló intézmény viszonylag korán szervezték meg városunkban az országos hálózat kialakulásához képest. 300 darab 50 pengőforintos részvényt bocsátottak ki. A Viola család tagjai még a század- fordulón is a részvényesek között voltak. Szülői örökségét, melyhez a városi tanács segítségével jutott hozzá Ócsán lakó bátyjától, Viola Jánostól, még a legnehezebb helyzetekben sem költötte el, hanem kamatoztatta és gyermekeinek hagyta örökségül. 11. kép: A Viola-család nyughelye az esztergomi Belvárosi temetőben 11. picture: Resting place of Family Viola in the Downtown Cemetery, Esztergom A VÉGRENDELET Az idős házaspár 1847-ben készíttette el végrendeletét. Ezen Viola Imre csizmadiamester pecsétgyűrűjének lenyomata is látható. A lenyomat felső részében egy kiterjesztett szárnyú madár (sas), alsó részében gyöngyözéssel körülvett V. I. monogram látható. A végrendeletben a házaspár leszögezte, hogy nincs adósságuk. Mind a ketten örököltek a szüleiktől; a jobbágysorból kikerült férj 110 forintot, a feleség - a csizmadiamester édesapától - 350 forintot, melyet váltó cédulában őriztek meg. Ezeket és kamataikat Ferenc fiuk két árvája, valamint Imre, István, Mihály és Erzsébet nevű gyermekeik között egyenlő arányban osztották szét. Az ezen túli összeget közös keresményüknek jelölték meg, amely annál inkább figyelemre méltó, mert azt mutatja, hogy Viola Imre egyenjogú félnek tekintette a feleségét. Bulits Erzsébet nem tudott írni-olvasni, de a különböző tisztségeket betöltő csizmadiamester csak úgy láthatta el a feladatát, ha biztos családi háttere volt. Végrendeletükben temetésükről is intézkedtek. Feltételezhetjük, hogy Viola Imre temetésénél a céh is részt vett: táblajáratással hívták a többi mestert, s a halottat hosszú nyelű céhlámpával kísérték el utolsó útjára (11. kép). Lelkűkért szolgáló rekviemért és négy kis szentmiséért hagyományoztak 15 forintot, a temetéskor imádkozó szegényeknek pedig 2 forintot ezüstben. További jótékonykodásuk a város érdekét szolgálta: 10 forintot ezüstben a kórház javára, 2 forintot pedig a plébániatemplom adósságának kifizetésére szántak. A végrendelet folytatásában egy másik családi problémára is fény derül: Erzsébet lányuk házassága rosszul sikerült, s kénytelen volt szüleihez visszaköltözni. Férje már szinte minden vagyonát elherdálta, ezért örökölt pénzét egyelőre letétbe helyezték (12-13. kép). A 19. század első felének mindennapjait nehéz rekonstruálni, az emlékezet pedig nem nyúlik vissza odáig. A mesteremberek nehéz fizikai munkát végeztek. Nem voltak toliforgatók, nem írtak visszaemlékezéseket. így csak a városi jegyzőkönyvek szűkszavú rendelkezései, a céhes artikuíusok és a házaspár végrendelete volt segítségemre abban, hogy egy esztergomi csizmadiamester, Viola Imre életét a lehető legrészletesebben rekonstruáljam. 43 KEML Tan. jkv. 1829.1/1354.
