Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Prohászka Péter: Adalékok a tokodi mészbetétes temető kutatástörténetéhez
24 Prohászka Péter találkozási vonaluk egy mélyedéses barázda által van megjelölve. A nyak 7.3 cm. nagy s tölcsérszerű, kifelé tágulva s szájöblének átmérője 15.8 cm. Oldalán két kisebb fül van, míg hasán a barázda mentében négy oldal felől ugyanannyi apróbb csücsök látható. A hamvvederben a hamu és a csontok részletei még mintegy 1/6 magasságban találtatnak s nevezetes az, hogy benne három 3.5 - 4.5 cm. nagy vasrög is volt, mely a phosphoricus csont, szoda és hamú közt meg nem rozsdásodott. A másik edény egy szabálytalanúl készült vékonyabb nyakú bögre, melyet kettős körben 4-4 vonalbarázda s egy harántos vonalú körűiét díszít. Nyaka erősen ki van törve s feltűnők rajta a három oldalon alkalmazott kiváj ott jelek. A negyedik oldalon e jelek nem fordulnak elő, mert helyükön a letört fül volt alkalmazva. Megjegyzendő, hogy Kosztka Károly állítása szerint a jelek a leihelyen a négy égtáj felé irányozva találtattak. A test megége- tése valószínűleg a helyszínen történt s míg magában a hamvvederben úgy látszik csak e nemesebb részek hamvai találtattak, addig az edény körül a többi részek hamvai és csontjai voltak felhalmozva. A másik két edény kevésbé érdekes. Az egyik 10 cm. magas s fekete agyagból készült, egyik oldalán füllel ellátott nagyobb csupor, melynek szájátmérője 14.5 cm. Alját felülről lefutó vonalkarczolatok képezik s három oldalon úgy magán a nyakszélen, mint az edény hasfalazatán karántos vonalú \\\\\\\\\ jelek alkalmazvák. A negyedik edény egészen primitív alkotású, de égetett agyagű, mindnégy oldalán fülcsücskökkel. Szájának átmérete 12. cm. az egésznek magassága 14.5 cm. s minden díszítés nélküli. Beküldte Malek Károly ajándéka gyanánt Kosztka Károly. V. Kosztka rajzai az aktából hiányoznak, azonban a leleteket ábrázoló rajzra a Műemlékek Országos Bizottságának iratanyagában bukkantam, melyről Ge- recze Péter is megemlékezik a tervtár bemutatásánál.60 A lap felső részén: „IX. Esztergom-megyei Tokod község határában felfedezett kelta temetkezési helyen talált tárgyak rajza”, alatta a három szeg és a négy urna rajzai mellettük a méretek feltűntetve. A jobb alsó sarokban „Felvette és rajzolta Kosztka Károly Iső rendű kir. mérnök, Rév Komárom Martius 4kén 875.”.61 60 Gerecze 1902. 61 Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ (Budapest) Műemlékek Országos Bizottsága 72/1875. VI. Malek levele Zsigmondy Gusztávnak62 Tekintetes Zsigmondy Gustáv k. Mérnök Úr! Folyó hó 17én délelőti órákban, Simor herczeg Prímás ő Eminenczia úr által a Tokodi szántóföldeken lévő barbár- vagy romai temetkezési helyen,- Iván Doroghi kőszénbányai felügyelő úr vezetett régiségkutatása által találtatott műemlékek a helyszínén egy szemlétt tartatott.— Mellékelt kis rajz mutattja mi lett találva, — Ezen lerajzolást a Tokodi kőszénbányai irodában tehetem, — mert ez esetről későn hírt kaptam, mi véget a fek- vishelyekről egy felvételt nem tehetem, mert a helyek már betemetve voltak. — Négy darab romai vörös rézpénzeket is ezen helyen találtattak, mely történetről szerencsém van a tekintetes urat értesítem. Maradtam a tektt. Urnák Kelt Táthon 1875 évi Julius hó 19én Alázatos szolgája Malek Károly Kir. útmester A rajz alatt: „Díszség és felirat nélkül, kis apró csontok és földet találtatott benne. Malek Károly kir. útmester.” 62 Magyar Nemzeti Múzeum (Budapest) Adattár 339.T.IV.