Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Simonik Péter: A zsidóság gazdasági és társadalmi szerepvállalása Tatabánya elődközségeiben a 20. század első felében
114 Simonik Péter kóhellyel rendelkezett, s a második helyen álló Tatabánya község területén, viszont csak minden negyedik (25,8%) megszületett gyermek lakott.22 Az elődközségekben született izraelita felekezetű gyermekek lakóhely szerinti megoszlása (1868-1945) Születések száma (fő) % Tatabánya 71 25,8 Felsőgalla 144 52,4 Alsógalla 12 4,4 Bánhida 48 17,4 Összesen: 275 100 Ezen adatok elsősorban azt jelzik, hogy a legifjabb generáció tagjait nevelő családok többsége e két településen élt. A házassági anyakönyvek bejegyzéseiből viszont az is tudható, hogy a helyben kötött házasságok (N=126) mindössze 30,9 %-ából született utód. Mindezek arra is utalhatnak, hogy a újdonsült házaspárok nagyobbik fele még gyermekük születése előtt elhagyta a mai Tatabánya területét.23 Az iíjú vőlegények foglalkozás szerinti megoszlása azt is jól mutatja, hogy közöttük jelentős arányban találhatunk iparosokat és iparossegédeket (35%), valamint kereskedőket és kereskedősegédeket (25%), amely adatok részben elvándorlásuk magyarázatául is szolgálhatnak (ti. új gazdasági vagy önállósulási lehetőségek keresése).24 Az izraelita felekezetű iparosokról és kereskedőkről ugyan nem maradtak fenn pontos kimutatások, de a korabeli jogszabályok alapján vezetett ún. iparlajstromokban szereplő adatok segítségével választ kaphatunk azon kérdésünkre, hogy kik, mikor és mely települések területére kértek valamely ipari vagy kereskedelmi tevékenység folytatásához engedélyt. Ezen nyilvántartások bevezetésére az 1884. évi XVII. te. alapján volt szükség, amely Magyarország területén korlátozta a szabad ipargyakorlást. A jogalkotók a törvénycikk hatályba lépését követően bizonyos szakmákban az önállósulást már képesítéshez kötötték, és bevezették az engedélyhez kötött ipar fogalmát is. Az ipari és kereskedelmi tevékenységek űzéséhez szükséges ismeretek elsajátításának helyszínéül az iskolákat jelölték meg, s ezt a gyakorlatot az 1922:XII. te. rendelkezései is megerősítették. Ez a jogszabály 22 TbL XV./32. 29. tekercs: Tatai Izraelita Hitközség anyakönyvei és TbL XXXIII./1. Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla és Tatabánya állami anyakönyveinek másodpéldányai alapján saját számítás. 23 Simonik 2014,146. 24 Simonik 2014,150. tovább bővítette az engedélyhez kötött ipari tevékenységek körét, melytől a szakképzett munkavállalók arányának növekedését várták. A korabeli szabályozás ellentmondásosságát jól jelezte, hogy miközben a kereskedősegédektől elvárták a megfelelő szakképzettség megszerzését, addig üzletet bárki nyithatott. A kereskedés képesítéshez való kötésének gondolata először az 1930-as évek második felében, az ún. zsidótörvények kapcsán merült fel, de gyakorlati bevezetésére nem került sor.25 Az ipartörvény által bevezetett lajstromok közül a tatabányai levéltár gyűjteményéből négy kötetet használtunk fel: a képesítéshez kötött (A), az engedélyhez kötött (B) és a képesítéshez nem kötött (E), valamint a kereskedelmi tevékenységet végzők (D) adatait tartalmazó nyilvántartásokét. Ezen dokumentumok vélhetően az eredeti példányok másolatai lehetnek, mivel ugyanazon kéz rögzítette a bejegyzéseket. A kutató számára problémát jelent az is, hogy bizonyos helyben működő - jól ismert - vállalkozások tulajdonosairól semmiféle adatot nem találunk bennük, néhol pedig pontatlanok a bejegyzések. Sajnálatos módon a legtöbb esetben a tevékenység megszűnésével kapcsolatos megjegyzéseket tartalmazó rovatok is üresen maradtak. Mindezek ellenére, azonban egy jól használható forrástípusról beszélhetünk. A közel tíz éve tartó forrásfeltáró munkánk során kezünkbe került dokumentumokból kigyűjtöttük mindazon neveket, akiket a levéltárban őrzött iratokban zsidó vallású iparosként vagy kereskedőként tüntettek fel. Ezt követően pedig az így kapott névsorokat összevetettük a lajstromokban szereplő adatokkal. Annak ellenére, hogy az ily módon beazonosított vállalkozások köre (N=243) nem fedi le az elődközségek területén az izraelita felekezetűek által működtetett vállalkozásokat, az így keletkezett adatbázisok mégis csak hozzájárulhatnak a helyben működő, zsidó kézben lévő üzletek és műhelyek összetételének jobb megismeréséhez. A rendelkezésünkre álló adatok alapján elmondható, hogy az 1887 és 1948 között az általunk vizsgált iparosok és kereskedők közel fele (49%) 1921 és 1940 között kért és kapott engedélyt vállalkozásának beindításához, vagy a már meglévő bővítéséhez. 25 L. Nagy 1994,24.
