Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2015-2016 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 4. (Tatabánya, 2016)
Kiss Vendel: „…A magyar rögnek vér az adója és vér az ára” – Első világháborús hősi emlékművek állítása Tatabányán és elődközségeiben
100 Kiss Vendel át: a hazaszeretet oltára, amelyen a tisztelet és a soha el nem múló hála örök fényében fognak ragyogni a hazáért hősi halált halt vitézeink áldott nevei.”6 A háborút és forradalmakat követően az emlékműállítások állami koncepciójában hangsúlyváltozás történt. A hősi halál megrendítő érzésének, a gyásznak a megjelenítése mellett/helyett az emlékműállításoknál egyre inkább a politikailag jobban felhasználható háborús hősiesség, helytállás került előtérbe, mely alkalmas a politikai közösség aktivizálására. Mindennek törvényi kifejeződése az 1924. évi XIV. törvénycikk, amely bővítette az elesett katonák köré épülő kultuszt, és nyugat-európai mintára bevezette a hősi halottak emlékének évenkénti megünneplését. „1. § A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914-1918. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket feláldozták. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és a jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot - mint a „Hősök emlékünnepét” - a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.” A törvény indoklása az ünnep időpontjára vonatkozóan is érdekes: „Az ünnepnap megtartására május hó utolsó vasárnapja látszik legalkalmasabbnak, mint olyan, a mikor a tanuló-ifjúság a tanintézetekben még együtt van, az iskolaév már többé-kevésbé befejezést nyert, de az évzáró vizsgálatok még nem vették kezdetüket. A fokozott tevékenységet követelő mezőgazdasági munkálatok ebben az időszakban a gazdaközönséget mégnem vonnák el az ünnepléstől, mint kora tavasszal, nyáron, vagy ősszel. Május végére már elegendő virág áll készen a sírok díszítésére. Az időjárás változásaival nem kell oly nagymértékben számolni...” Minthogy már ekkor is volt madarak, fák, stb. napja, ezért úgy gondolták, hogy a hősök napja kifejezés a kegyelet rovására menne, így lett inkább hősök emlékünnepe. A május utolsó vasárnapja hamar beépült a közéletbe. Ennek képzőművészeti ábrázolása Vaszary János „Hősök napja” című nevezetes festménye. Az emlékművek által kifejezendő tartalomról a HEMOB elnökeként is tevékenykedő Lukács György volt pénzügyminiszter szavai tájékoztatnak: „Az első nagy érzés, amelyet a magyar lélekből a világháború emléke kivált: a nemes büszkeség dicső fiainkban, akik életüket áldozták hazájukért, és akiknek hősi önfeláldozásával, hadi babéraival és szakadatlan győzelmeikkel, riasztó ellentétben áll a gyászos katasztrófa, amelyet idő és ármány zúdított ránk. A művész fejezze ki a nemzetnek az igazság 6 Belügyi Közlöny 1917 /14.730. Ein. sz. erejébe és végleges diadalába vetett hitét, azt a nemes haragot, melyet a reánk erőszakolt békeparancs miatt érzünk, és azt, hogy ez így nem maradhat. Nem, nem, soha. Ki kell fejeznie az isteni gondviselésbe vetett hitet, de azt is, hogy ha munka, tisztesség és becsület egymagukban nem lesznek elegendők az elegendők kikényszerítésére, a hazáért való szent vértanúságban az újabb nemzedékek is méltó utódai lesznek a hős elődöknek.”7 Az emlékműállítások koordinálását a kivitelezés, művészi megjelenését illetően az 1924-ig működő E1EMOB végezte. 1916-től több kiadványt is megjelentetett, melyekbe a Bizottság által felkért művészek készítettek terveket. A katalógusszerűen szerkesztett kiadványokból a kiválasztott emlékműtervet a megrendelő kívánságaihoz lehetett igazítani. Az illusztrált katalógusokban számozottan közölték a tervező művészek az emlékmű, emléktábla, monumentum műszaki leírását, anyagát és koronában megadott árát. Az irányár a felkínált anyag minőségétől függött, és tartalmazta a csomagolás, szállítás árát és egyéb járulékos költségeket. A bizottság 1923 augusztusában kiadott tájékoztatója az emlékművek formáját is meghatározta: „1. Emléktáblák. Művészi kerettel vagy jelképes domborműdísszel készülnek és valamely középület (templom, községháza, iskola stb.) falába helyeztetnek el. Ott ajánlatosak, ahol kevés hős neve kerül megörökítésre, tehát kisebb községekben. 2. Emlékoszlopok, obeliszkek, gúlák és más építőművészi alakzatok tetejükön turul madárral, kettős kereszttel, koronával, sisakkal, dísszel ékesítve a leghasználtabb és legmegfelelőbb formái a hadi emlékműveknek. A legegyszerűbbtől a legmonumentálisabbig, 3 m-től 10 m magasságig, nagyszámú, legváltozatosabb terv áll nálunk a községek rendelkezésére. Ezen művek, melyek szabad téren állíttatnak fel és melyeken bármily nagyszámú hősi név véshető be, különösen városok és nagyközségek számára ajánlhatók. 3. Emlékszobrok. Katonákat, ősmagyar turáni harcosokat, Hungáriát és egyéb alakokat vagy csoportozatokat ábrázolnak talapzatra állítva.” A HEMOB tevékenysége egyszerre védte a magyar művészek érdekeit és gondoskodott a háborús emlékművek megfelelő esztétikai megjelenítéséről. A HEMOB munkáját erősítette az 1922-es Belügyminiszteri rendelet, mely előírta a hatóságoknak, hogy csak a HEMOB által művészi szempontból elfogadott tervekre adhattak ki engedélyt. A HEMOB megszűnése után az emlékműállítással kapcsolatos különféle feladatok ellátására a politikai hatalom több szervezetet hozott létre. Az emlékműterveknek művészi szempontból történő elbírálását a Belügyminisztérium és a Vallás és Közoktatási Minisztérium által közösen szervezett „Hősi Emléktervek Bíráló Bizottsága” (HEBB) végezte. Az emlékművek megrendelésével, elkészítésével kapcsolatos ügyeket 7 Lukács 1927.
