Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2013 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 3. (Tatabánya, 2013)
Móser Tamás: A tarjáni szőlőművelés stratégiai a 20. század első felében
A tarjáni szőlőművelés stratégiái a 20. század első felében 141 tel rendelkező Bajon összesen 430, Szomódon 627, Neszmélyen 455, Tatán 905, Tatabányán 848 hektoliter bort termeltek,15 ami messze elmaradt a tarjámtól. Az adatokból jól látható, hogy Tarjánban a 19. században, a filoxéra megjelenéséig igen nagyarányú bortermelés folyt. Az adatok a bor minőségére - például arra, hogy mennyiben tudott versenyezni a híresebb borvidékek boraival 16 - természetesen nem utalnak, számomra azonban ez kevéssé fontos, hiszen ezt a korszakot csak az általam vizsgált időszak előzményének tekintem. Az idősebb adatközlők emlékezetében még elevenen él (szülői, nagyszülői elbeszélések, azaz a családi emlékezet alapján), így érdemes megemlíteni, hogy a 19. század végén a filoxéra pusztítását megelőzően a tarjáni bort „messziről jött” kereskedők vásárolták föl, hogy aztán Angliába vigyék eladni. Az itt termett bort ugyanakkor nem minőségéért vásárolták, hanem „keménységéértA jobb minőségű, de lágy borokat „házasították” a helyi kemény, jól elálló borokkal, hogy azok jobban eltarthatóak legyenek.17 Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a „tatai és gesztesi uradalom parasztságának árutermelésében - így Tarján esetében is18 - a legfontosabb szerepet a szőlőművelés játszotta. A Gerecse vidékén és a tatai dombvidék egy részén a bortermelés különösen nagy jelentőségűvé vált. Nem jelentette ez valamilyen speciális termelési övezet kibontakozását, egyszerűen arról volt még csak szó, hogy a parasztok a földművelés általuk ismert ágai közül a kedvező természeti adottságok, piaclehetőségek és növekvő termelési 15 KSH. 1986. 16 így például a közeli neszmélyi borral, amely jóval magasabb presztízzsel rendelkezett a tarjáninál, noha az adatok szerint jóval kevesebb termett belőle. Fényes Elek a következőket írja a neszmélyi borról: „Jóságára nézve mindenkinek koronája a neszmélyi.” Fényes 1848, 31. Borovszky Samu a neszmélyi boron kívül a dunaalmási, dunaszentmiklósi, szomódi, baji és grébicsi borokat említ, mint jó borokat. Borovszky 1907, 194. Tarjánban ebben az időben lényegében alig termeltek bort. A borvidékek presztízs-vonatkozásairól ld.: Ulin 1998. 17 Annak tudatában jegyzem ezt meg, hogy az efféle adatok érvényességét mindenképpen szükséges különféle levéltári, történeti forrásokkal igazolni, ám ilyen adatokra eddig nem bukkantam a Magyar Országos Levéltárban, ugyanakkor a korabeli gazdasági struktúra ismeretében ez a stratégia - tudniillik nagyarányú, eladásra szánt bortermelés -, nagyon is valószínűsíthető. 18 Közbevetés: M.T. tapasztalataik folytán a szőlőtermelést részesítették előnyben”19 - már a 19. század második felében is. A termelés jellemzői A pusztuláskor Tarjánban nagy valószínűséggel leginkább parasztok, illetve zsellérek által művelt földeken folyt a termelés, tehát paraszti üzemekben, paraszti technikával, ideértve a zsellérek által művelt és a részes területeket is, hiszen ezek technológiailag aligha különbözhettek a többitől. Más lehetett a helyzet az uradalmi szőlészetekben és azok vonzáskörzetében. Tarján ugyanakkor sem akkor, sem később nem tartozott - noha újabban voltak erre törekvések - egyetlen borvidékhez sem, holott a közelben (Ászár-Neszmély) híres borvidékek találhatóak. Az ekkor még paraszti jellegű szaktudással rendelkező gazdák és zsellérek - akiknek tehát nagy valószínűséggel gyakran Tarjánban is ez lehetett a legfőbb bevételük -, 20-30, vagy akár több éves „szünetre” kényszerültek. A tudás, a technológia és a termelési attitűd mind megvoltak, a termőterületek elpusztultak. A szőlők új fajtákkal történő betelepítéséig, majd a bortermelés újbóli megindulásáig azonban hatalmas változásokon ment keresztül a környék gazdasági és társadalmi képe, így a stratégiák és a technológiai ismeretek már egy új piaci, társadalmi környezetben váltak újra mozgósíthatóvá. A fent említett változás a szomszédos Alsó- és Felsőgalla mellett található szénmezők felfedezése és az ezt követő bányatelep kialakulása volt, amely alapjaiban változtatta meg a terület társadalmi és gazdasági rendszerét .20 A társadalmi-gazdasági változások tulajdonképpen párhuzamosan zajlottak a szőlőterület újratelepítésével: a filoxéravésszel nagyjából egy időben (1894) kezdődik meg a feltárás a közeli bányatelepen, majd az újratelepítés is egy időben zajlik a bányatelep kiépülésével, a lakosság megsokszorozódásával. A medence települései önálló gazdasági egységként működtek együtt a vizsgált korszakban. Olyannyira, hogy a terület falvai - így Tarján is - „szinte kizárólagosan csak az itt található két várossal21 tartottak fenn kereskedelmi kapcsolatokat, legalábbis ami a mezőgazdasági termékek értékesítését illeti.”22 Az örökszerződéses (német) településeknek - szerződéseik alapján - lényegesen magasabb volt pénzjáradék fizetési kötelezettségük a magyar és szlo19 Szabad 1956, 166-167. 20 Fatuska 1992. 21 Tata és a későbbi Tatabánya. 22 Fatuska 1992, 59. Vö.: Wolf 1973, 364-380.