Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2013 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 3. (Tatabánya, 2013)

Tokai Gábor: A Kárpát-medencére vonatkozó ismeretek Hérodotosz korában

126 Tokai Gábor tebb), amelyet az általános ókori felfogás szerint örök hó és jég borított236 (mint az Alpokat). Az ezek sze­rint egymáshoz közel élő két nép hasonló jellemzését nehéz lehetett nem észrevenni. Az argippaioszokat Tomaschek szerint már Abderai Hekataiosz (Kr. e. IV. sz.) is a Rhipaia-val és a hüperboreoszokkal azo­nosította.237 A két nép megfeleltetését a jellemzésük nagyfokú egyezése mellett az is megerősíteni látszik, hogy az argippaioszok születésüktől fogva kopaszok, a déloszi leányok és ifjak pedig a Déloszon meghalt hüperboreosz szüzek tiszteletére lenyírják a hajukat (IV. 34.).238 A fiatalok Delphoiban (a hüperboreosz mítosz másik központjában) is hajáldozatot mutat­tak be, itt a kultusszal szoros összefüggésben álló Apollón részére.239 Az argippaioszok fiziognómiai leírása megfe­leltethető az alpi embertípussal. Hérodotosz a né­pet így ismerteti (IV.23.) „...születésüktőlfogva kopa­szok... az orruk lapos és az álluk nagy”. Az alpi típus jellemzése szerint „az orr szélesebb, kicsi és többnyi­re „pisze” ill. „az orrgyök nyomott, az orrhát széles”. A mai alpi típusnál „az állkapocs jellegtelen, kicsi”, ám ez nem tartható az eredeti típus jellegzetességé­nek, a rasszok keveredésével alakulhatott át. Kiszely István a legkorábbi alpi jellegzetességeket mutató le­let („proto-alpi”) kapcsán ugyanis a következő le­írást adja: „az állkapocs masszív, az állkapocsszög­let oldalt kiálló, ezért az egész arc szögletesnek tűnő. A magas állkapocs csökkenti az egész arc alacsonysá- gát.” ugyanez a jellegzetesség figyelhető meg egy gö­rögországi alpi típusú nő fényképének átrajzolásán (az alpi típus ugyanis Görögország ősi típusai közé is tartozik, Szókratész pl. alpi típus volt). A kopasz­ság természetesen egyetlen embertípusra sem jel­lemző. Azonban „Az alpi típus kialakulásánál jelen­tős szerepet játszhatott ...az izoláció.(...) A földrajzi izoláció szükségképpen endogámiához is vezetett.”240 Az endogám közösségekben pedig felerősödhetnek a 236 Kiessling: Rhipaia őré, 877. a helyek felsorolásával. 237 Tomaschek: Argippaioi, 719. A szerző szerint tőle, ebből az azonosításból származik Méla és Plini- us Arimphaei, Aremphaei névváltozata, amit az is megerősíteni látszik, hogy a hasonlóságukat Plini- us (VI.34-35) is megemlíti, ld. Sauter 2000, 7.1.2., 383. jegyzet. 238 A szokást Pauszaniasz és Kallimakhosz is említi, Daebritz tanácstalan, mi lehetett az értelme a hajál­dozatnak. DaebritZ: Hyperboreer, 266. 239 Hegyi 1998, 40., 80. A szokás leírása idején már csak egy-egy hajfürtről volt szó, elképzelhető azon­ban, hogy eredetileg az ifjak kopaszra nyírták a ha­jukat. Kiszely 1979, 39., 128., 167., 170., 251. (rajz). „degeneratív” vonások, különösen, ha azt az elszige­telt társadalom esztétikusnak, vagy bármilyen más szempontból előnyösnek tartja. A nép kopaszságát tehát talán nem tulajdoníthatjuk meseszerűnek, kü­lönösen a hüperboreoszok tiszteletére bemutatott hajáldozatot figyelembe véve. Az azonosítás révén természetesen az is egy csapásra világossá válna, hogy a hüperboreoszok ajándéka miért az Adrián keresztül ér Déloszba,241 továbbá általánosságban érthetőbbé tenné azt is, hogy a már egészen korai időkből származó infor­mációk hogyan juthattak el a görögökhöz, hiszen így csak a Mediterránum térségéből, az Adria vidé­kéről származó adatokkal kell számolnunk. Az óko­ri szerzők egy része (és köztük éppen a legkorábbi­ak) valójában mindig is tudni vélték, hogy a Rhipaia valahol nem túl távol, Európa nyugati részében ta­lálható, a hüperboreoszokat pedig gyakran azono­sították a keltákkal.242 Az Isztrosz Aiszkhülosznál és Pindarosznál a hüperboreoszoknál ered, és Aisz­khülosznál kifejezetten az ezek lakhelyeként szá­mon tartott Rhipaia hegységben.243 Az isztrianoi nép Hekataiosznál is a hüperboreoszok egyik tör­zse.244 Sztrabón (XI.6.2.) szerint is a legkorábbi hel­lén történetírók „az Euxeinos, Istros és Adria fölött lakó népeket hyperboreosoknak, sauromatáknak és arimasposoknak nevezték”, amely alapján leginkább a hyperboreosokat helyezhetjük az Adria fölé. A fentebbi azonosításunk alapján az általános vélekedés szerint korai forrásokat használó Mélánál (I. 115.) és Pliniusnál (IV.12.) a Riphaeaból eredő Tanais ugyancsak a Duna forrásvidékét nevezi meg (ahogyan valószínűleg a Jubileumok könyvé ben és Genesis Apocryphonbim szereplő Raja hegyből ere­dő Tina folyó is). A Tanaisz folyó későbbi azonosí­tásával utólag azonban a Rhipaia hegység is keletre 241 Megjegyzendő, hogy a rekonstruált földrajzi elhe­lyezkedés alapján a hüperboreosz Abarisz, aki a ha­gyomány szerint Püthagorasz tanítómestere volt, dél-itáliai kapcsolata is sokkal kézenfekvőbben kép­zelhető el, ld. Daebritz: Hyperboreer, 270. 242 Kiessling: Rhipaia őré, 883. 243 Ld. Brandis: Danuvius, 2109. Aiszkhülosz Olta­lomkeresők c. drámájában Io a Jón-tenger part­ján halad „Rhéa nagy öbléig” (kolpon Rheasz), azaz az Adriai-tengerig, Prométheusz szenvedésének helyszínéig, amelyet Bonnafé a Kaukázus helyett a Rhipaiával azonosít, melynek az Alpokkal való azonosságára egy Athénaiosz (Kr. u. II. sz.) idéze­tet (VI 23-25, 223d-234c) említ, és itt a Kleine Pauly Rhipaia őré szócikkére hivatkozik, mely a hegységet az Alpokkal azonosítja: ld. Bonnafé 1991, 148-156. 244 Kiessling: Rhipaia őré, 883-884. 240

Next

/
Thumbnails
Contents