Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2013 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 3. (Tatabánya, 2013)
Tokai Gábor: A Kárpát-medencére vonatkozó ismeretek Hérodotosz korában
A Kárpát-medencére vonatkozó ismeretek Hérodotosz korában 109 hét azonban levezetni a gelónoszok említését.130 Úgy véljük, erre a többi forrás ad magyarázatot. A téma tárgyalói által idézett művek közül a legkorábbi a Hadrianus-korabeli Dionüsziosz Periegétész leírása (318f), ahol (az archaikus kancafejők és lólábúak kivételével) a melankhlainoszok, neuroszok, gelónoszok és agathürszoszok vannak említve. Erre vezethető vissza Priscianus Perie- gesis-e (302) és Avienus Descriptio orbis (445-447) műve is. Ammianus Marcellinus a négy nép közül csak hármat említ (a neurusokat nem, XXII 8,31), viszont Dionüszioszhoz kapcsolja az a megjegyzés, hogy az agathyrsusok földje gazdag gyémántban. Ammianus másik helye, ahol az agathyrsusok ugyancsak a gelonusok szomszédai (XXXI, 2,14), a leírás etnográfiai jellege alapján valószínűleg alapvetően Mélára (II 9, 13) vezethető vissza, és ugyanúgy nem topográfiai elrendezést tükröz. Úgy tűnik tehát, hogy az idézett források közül mindössze Dionüsziosz Periegétész leírása tarthat igényt komolyabb figyelemre. Az említett népek nagy része Szkítiát határolja Hérodotosznál (és valóban, Dionüsziosz ismertetése is a tauroszokkal kezdődik), és mindössze az Androphagoi helyett szerepel a Gelónesz. Ha nem lennének más adatok, ezt valószínűleg tévedésnek kellene tekintenünk. Mint azonban fentebb láttuk, a melankhlainoszokat és Gelóneszt együtt említi pszeudo-Szkülax is. Úgy véljük inkább, hogy Dionüsziosz Periegétésznél egy újabb, korai ión forrásadatot lehet azonosítani, amit megerősíteni látszik az is, hogy eposzi népnevek is szerepelnek a szöveghelyen. A vonatkozó forráshelyek egymáshoz való viszonyát az alábbi táblázat szemléletesen mutatja: A táblázatot látva különösen elgondolkodtató, hogy G. Dumézil szerint az iráni sau-roma (a -ta gyakran előforduló többes végződés, ld. a Bevezetést) .fekete bundást’ jelent,131 vagyis gyakorlatilag ugyanazt, mint a görög Melankhlainoi (.fekete köpenyesek’); a szauromaták a Maiétisz-tó öblétől északra 15 napi járásra laknak (IV. 21.), a melanklainoszok pedig ugyancsak a tengertől északra, 20 napi járóföldre (IV.101.). Hogy tovább menjünk, a Kr. e. II. század elejéről, Olbiából származó ún. Protogenész-feliratból tudjuk, hogy ekkoriban a Búgtól keletre (vagyis gyakorlatilag ott, ahová a „ Hüpakürisz-Gerrhosz-(Borüszthenész)” forrás és pszeudo-Szkülax alapján a melankhlainoszokat kell helyeznünk) többek közt egy szaudarata nevű nép élt, a nevük iráni nyelveken pedig .fekete kabátosokat’ jelent.132 * Lehetséges lenne, hogy a szauromata (szaudarata) a melankhlainoszok helyi elnevezése lenne? Mielőtt teljesen összezavarodnánk, vizsgáljuk meg újra a fennmaradó problémákat: Észre kell vennünk, hogy a tulajdonképpen elszigetelt IV. problémakör a megelőző kérdésekre adott megoldási javaslatok alapján egyrészt jelentőssé duzzadt, másrészt pedig hogy a problémák feltűnő közös vonása, hogy egymástól óriási távolságra lévő területeken élő népek (ill. zajló események) kerülnek oly módon egymás mellé, mintha a köztük lévő távolság nem is létezne. Ezt a helyzetet minden bizonnyal csak úgy lehet logikusan megmagyarázni, ha feltételezzük, hogy valamelyik fél közlései téves információkra vagy azonosításra alapulnak, s a két terület adatai valójában ugyanarról a vidékről adnak hírt. Pusztán elméleti megfontolások alapján az a megoldás tűnik logikusabbnak, hogy az ókori utazóknak több ismeretük lehetett a legkorábbi időkneurosz, melankhlainosz, gelónosz, (melanchlaenus, gelonus, melankhlainosz, Gelónesz szauromata, gelónosz, sauromata, (Buces) agathürszosz Dionüsziosz Periegétész agathyrsus Ammianus Marcellinus) pszeudo-Szkülax agathürszosz Ephorosz agathyrsus Méla 130 Pliniustól elvileg igen, viszont magyarázatra szorul, hogy az egyébként értelmező kompiláció ez esetben miért hagyta ki a Budini és Thussagetae népeket. 131 G. Dumézil: Romans de Scythie et d’alentour. Paris 1978, 7„ idézi Istvánovits-Kulcsár 1998, 8. 4. jegyzet. 132 Harmatta 1949. A nevek ilyen hosszú idejű fennmaradása ugyanazon a területen arra látszik utalni, hogy a területen élő népesség a szarmaták bevándorlása után is megőrizte bizonyos fokig etnikai tudatát.
