Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2013 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 3. (Tatabánya, 2013)
Tokai Gábor: A Kárpát-medencére vonatkozó ismeretek Hérodotosz korában
A Kárpát-medencére vonatkozó ismeretek Hérodotosz korában 103 torkollik, és Kiessling szerint ez Artemidóroszra (Kr. e. 100 körül) vezethető vissza.108 A terület népeinek felsorolása Pliniusnál (IV.88.) első pillantásra zavarosnak tűnik. A Hypa- nis és a Borysthenés forrásvidékén élő népek említése alapján valószínű, hogy a következő népsáv felsorolása (Geloni, Thussagetae, Budini, Basilidae, Agathyrsi) is a megszokottól eltérően a szárazföld belseje felől indul a tenger felé, így azt feltételezhetjük, hogy az Agathyrsi valahol a tengernél, a Basilidae pedig ettől északra található. Mivel Pliniusnál (akárcsak Mélánál) a Buges és Gerrhus folyók egymás mellé kerültek, így a Gerrhustól keletre lakó Basilidae és a Bugestől nyugatra lakó Agathyrsim is kézenfekvőén szomszédokká váltak. A népsáv fölöttinek meghatározott nomádok, akik egyébként a Hypanis (azaz a hérodotoszi Hüpakürisz) mentén laknak, a földrajzi helyzet logikája szerint a felsorolt törzsek közül elsősorban a tárgyalt két néptől nyugati-északnyugati irányban helyezhetők el. Plinius szerint innen az Anthropophagusok laknak, azonban mivel Mela a terület leírásánál csak a hérodotoszi „folyók leírása” szöveghelyet használta (amely nem említi a Szkítiával határos népeket), itt tehát Plinius más forrásokra támaszkodhatott. Az androphagoszok Hérodotosznál a Borüszthenész mellett laknak (ezt a pozíciót azonban Plinius a neurusok számára tartotta fönt), a pliniusi forrás logikája szerint viszont a Hypanisnál lakó nomádok felé kerülnek, amely terület viszont az Auchetae által van lefoglalva. Az Anthropophagi tehát kizárásos alapon csak a Panticapes forrásvidékére helyezhető, de ugyanezt az eredményt kapjuk, ha a képzeletbeli térképen az Agathyrsi-Basilidae... népsáv fölött, a nomádokon keresztül átlósan meghosszabbítjuk a rekonstruálható „leolvasási” vonalat. A két szerző összevetése alapján tehát feltételezni lehet, hogy mivel Méla elhanyagolta az egyébként rendelkezésére álló források alapján a Szkítiát északról határoló népek ismertetését, Plinius ezt más adatok alapján megpróbálta pótolni. Ez a forrás nyilván nem közvetlenül Hérodotosz lehetett, amire már az Anthropophagi megnevezés is utal (ld. Hér. Androphagoi), de az is elgondolkodtató, 108 Kiessling: Gerrhos, 1273., további hivatkozás nélkül, amely azt sejteti, hogy itt a szerző feltételezésével van dolgunk. 109 Méla leírásából nem derül ki, hogy a Buces folyónak melyik oldalán vannak az agathürszoszok, és melyiken a szauromaták, azonban az ismert források alapján logikusan ez a helyzet rekonstruálható (ld. ugyanilyen értelemben Harmatta 1941,13), és Plinius erre közvetett bizonyítékul szolgál. hogy a melankhlainoszok helyett az egyébként csak földrajzi azonosítás nélkül ismert Auchetae-t említi. Kritikusan szemlélve a helyzetet, valójában sohasem lesz rá bizonyítékunk, hogy a hérodotoszi (és a diodóroszi) szkíta eredetmondában szereplő elnevezések valós népként említése a kései szerzőknél110 eredeti adatokra támaszkodik-e, vagy puszta fikciónak tartható. Mindettől eltekintve, a Szkítia északi határára a fentebbiek alapján rekonstruálható nevek alapján azt a feltételezést talán megkockáztathatjuk, hogy függetlenül attól, hogy milyen adatokra támaszkodott az általa felhasznált népsor forrása (amelyet valószínűleg térképként kell rekonstruálnunk), az átvételnél elcsúszásra lehet következtetni. A neuroszok ugyanis a Tyra folyótól (az itt kihagyott Hypanis után) a Borysthenéshez, az Anthropophagi pedig a Borysthenéstől (feltételezésünk szerint) a Panticapeshez kerültek, azaz mindegyik név egy- gyel elcsúszott az eredeti forrásokból ismert helyzetéhez képest. Visszavetítve ezeket a népeket az eredeti helyükre, a Hypanisnál (Hüpakürisz) említett Auchetae-t ezek alapján a Panticapes-hez lokalizálhatnánk. Ebben az esetben pedig nem a melankhlainoszokkal, hanem a Pantikapésznál említett, szintén csak a görög nevéről ismert földműves szkítákkal kellene egybevetnünk. Ezt az azonosítást akár meg is erősíthetné az is, hogy Harmatta értelmezése szerint az aukhata név az iráni „*auxyatah” (megtelepültek) kifejezésből volna magyarázható.111 Tovább folytatva Plinius leírását, Mélánál egymás mellé került az „Agathyrsi-Buces-Sauromatae” és az ariszteaszi „Essedones-Arimaspi” forrás is, amely alapján Plinius „leolvasásában” a Buges-től kezdve egymás mellett szerepelhettek a Sauromatae és Essedones, majd egy másik sávra váltva a (Mélánál egyébként nem szereplő, de a Maiótisz közelében, a Sauromatae mellett elképzelhető) Maeotae, és a mögöttük lévő Arimaspi stb. 110 Pliniusnál egészen máshol, a Tanais-vidéken bukkan fel az Auchetas (VI.22) az Euchatae név a Cotieri-ve 1 együtt pedig Közép-Ázsiában (VI.50), kortársánál, Valerius Flaccusnál pedig az Auchates (VI. 132), személynévként pedig Auchus alakban (VI.60), Colaxes-szel és Daraps-szal (vö. Traszpioi) együtt (VI.65). A diodóroszi Napitas, Inapeos Pliniusnál a Tanais-vidéken (VI.22), Ammianus Marcellinusnál pedig a Napaei a Krímben (XXII. 8.) jelenik meg. Valerius Flaccusra ld. Ivantchik 1999, 153-154. 111 Görög történetírók 1988; Hér. IV.5-36. Harmatta János fordításában (92-104.) és jegyzeteivel: 611-617, 612.
