Kisné Cseh Julianna – Kiss Vendel (szerk.): Tatabányai Múzeum 2011 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 2. (Tatabánya, 2012)
Horváth István: A tata-tóvárosi angolkert forrásai – kísérlet Budapest vízellátására
90 Horváth István Előnyök és hátrányok: a beadott tervezet vitája A beadvány komoly érdeklődést váltott ki a vegyes bizottság tagjai között, egyúttal a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Osztályának ülésein is visszatérő téma lett a tatai forrásvíz felhasználásának lehetősége a fővárosi vízellátásban. A tervet különösen vonzóvá tette az a tény, hogy a tervezők szerint a forrásvíz-vezeték kiépítésének és üzemeltetésének költségei nem érték volna el a dunai vízmű kiépítésére korábban számított összeget. Balló Mátyás, aki szakértőként tanúja volt a végleges vízmű megépítését övező vitáknak, a tata-tóvárosi vizeket minden szempontból felhasználhatónak tartotta a fővárosi vízellátásban: „...Eme források vízbősége szinte megmérhetetlen. [...] S ez a víz kristálytiszta, szagtalan, a kénhidrogénnek nyomát sem mutatja, s palaczkokban decomponálás nélkül hetekig eltartható, íze pedig határozottan üdítő. [..JA víz a 78 kilométernyi úton, melyet eredetétől Budapestig földalatti alagutakon megtennie kell, hőelvezetés útján élvezhető hőmérsékletre, 14 °C-ra hűlne le.’’''25 Azzal, hogy az angolkerti források vizei tiszták, egészségesek és üdítő- ek, minden szakember egyetértett, sokuk egyenesen bűnnek tartotta a tatai források esetleges mellőzését: „...mulasztás vádját vonhatnák magukra, kik e forrás értékesítését mellékes okok miatt könnyű szerrel elejtenék, [...] oly kincs ez, melyet meg kell szerezni” - idézte a Vasárnapi Újság újságírója Than Károlyt és Fodor Ferencet a Magyar Tudományos Akadémia szakosztály üléséről tudósítva. Utóbbi szakember Tata kedvező halálozási adataival is igyekezett alátámasztani a tata-tóvárosi forrásvizek egészséges voltát.26 Néhányan azonban aggodalmukat fejezték ki a víz magas ásványianyag-tartalma, valamint viszonylag magas hőmérséklete miatt. Szabó József, aki szintén rendszeres szakértője volt a vízellátási kérdésekben állást foglaló vegyes bizottságnak, a csövek „bedugulásától” tartott: „ezen dolomit-bi- karbonátnak nevezhető víz, amelyben a meszet és magnesiát a sok szabad kénsav tartja oldatban, a vízvezetékekben sok bajt okozhatna, mert amily mértékben szabad szénsavát elveszti, annak arányában a mész szilárd állapotban kiválik..."21 A víz 25 Balló 1886, 282. Vizsgálatai eredményeivel és következtetéseivel Than Károly is egyetértett, aki „a tatai víz figyelembe nem vételét határozottan mulasztásnak tartaná.” (Than 1887,148.) Vasárnapi Újság 1887. február 20., 137. Szabó 1886, 138. Budapesten várható hőmérsékletével kapcsolatban Stoczek József végzett számításokat, aki nem tudta megerősíteni sem a beadványban szereplő számításokat, sem Balló állítását, miszerint a 20 °C-os forrásvíz a fővárosi gyűjtőmedencébe érve 14 °C-ra hűlne le. Stoczek többször is ismertette álláspontját a forrásvizek lehűtéséről, számításai szerint a beadványban megadott paraméterek alapján a víz Budapestre érve csak 17 °C-ra hűlne le, bár a tatai vizek védelmében hozzátette, hogy az akkori pesti vízmű által termelt víz hőmérséklete nyaranta igen gyakran eléri a 18-19 °C-t is.28 Ugyanakkor javaslatot is tett, hogy milyen módon tudnák mégis elérni a kívánt hőmérséklet-csökkenést. Ehhez meg kellett volna növelni a víz „menetidejét”, azaz csökkenteni kellett volna a vizet vezető csatorna lejtését annyira, hogy az angolkertben feltörő víz 30 óra helyett öt nap alatt jusson el a fővárosi gyűjtőmedencébe. Emiatt azonban növelni kellett volna a csatorna keresztmetszetét is, hiszen a napi szükséges vízmeny- nyiséget a jóval hosszabb ideig tartó út ellenére is el kellett volna juttatni a fővárosi háztartásokba.29 A javasolt változtatások viszont a költségvetés jelentős módosítását, a beruházás költségeinek jelentős mértékű növekedését eredményezték volna. Annak ellenére, hogy a Magyar Tudományos Akadémia ülésein felszólaló és a témában kutatásokat folytató szakemberek többsége a tata-tóvárosi vizek Budapestre vezetése mellett tört lándzsát, a döntéshozók igen bizalmatlanok voltak a tervvel kapcsolatban. A víz viszonylagos keménysége, valamint a hűtésével járó költségek miatt végül a vegyes bizottság is fokozatosan elfordult a tervtől, és az évtized végére ismét a káposztásmegyeri vízmű telep megvalósítása került előtérbe. Az említett okok mellett sem a vegyes bizottság, sem a Közmunkák Tanácsának tagjai nemigen hittek abban, hogy pusztán a forrásvizek hosszú távon ki tudják elégíteni a nap- ról-napra növekvő szükségleteket. Az 1892-es kolerajárványt követően aztán szinte azonnal cselekedni kellett, ekkorra azonban már csupán a - mai szemmel, a tatai források 20. századi történetét ismerve helyesen döntve - káposztásmegyeri vízmű megépítése volt az egyetlen megvalósítható javaslat. 28 Vasárnapi Újság 1887. március 20., 204. 29 Stoczek 1886, 172. 26 27
