Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2010 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. (Tatabánya, 2011)
A. Pál Gabriella: A felsőgallai németség sorsa a II. világháború után
A felsőgallai németség sorsa a II. világháború után 189 ezer fő körüli magyarországi németet már a szovjet megszállási zónába vittek, és ezzel egy időben megindult a csehszlovák-magyar lakosságcsere is, mely a felvidéki magyarok számára kötelező, a magyarországi szlovákság számára önkéntes volt. Minden propaganda ellenére a szlovákoknak csak kis száma települt ki az országból. Az áttelepülő magyaroknak helyet biztosítandó, elrendelték a német lakosság összeköltöztetését. A németországi kitelepítések ugyan 1948 végén lezárultak, de a belső népmozgások még 1949 elején is zajlottak. Az 1949-es népszámláláson a nemzetiségre vonatkozóan nem, csak az anyanyelvre tettek fel kérdéseket. A hazai németség ügye végül 1950-ben, rendelettel oldódott meg, amiben megsemmisítettek minden rájuk vonatkozó diszkriminációs rendelkezést.3 A szovjet hadsereg 1945 januárjától számos németet hurcolt kényszermunkára Dorogról és Máriahalomról, májusban megkezdődött az internálás a komáromi Csillag erődbe. Ide kerültek az Ausztriából és Németországból hazatérő korábbi menekültek is. A földtörvény értelmében elkobozták a volksbundisták földjét. Ezt követően számos esetben összeköltöztették a német családokat, helyükre hazai menekülteket szállásoltak (Baj, Tarján, Dunaszentmiklós, Szomor). 1946 márciusában Leányvárról, áprilisban Máriahalomról és Szomorról indultak az első vagonok Németország felé.4 1947-ben Környe és Dorog lakosait már Németország szovjet megszállási övezetébe, a későbbi NDK-ba vitték. Dorogon, az otthon maradottak zöme a kitelepítés alól mentesített bányász volt.5 A tulajdonképpeni lakosságcsere 1947 tavaszán kezdődött el. Kb. 12.000 felvidéki magyar került Dorogra, Környére, Leányvárra, Oroszlányba. A nagyon kevés kitelepült szlovák után maradt csekély számú ingatlan nem, vagy alig volt használható, sok helyen, pl. Dorogon, ezekbe is bányászokat költöztettek. így a visszamaradt németek összetelepítésével igyekeztek őket lakáshoz juttatni. Kecskéden rátelepítés is történt, kitelepítésükre váró német családokat és felvidéki magyarokat költöztettek össze. Felsőgalla ma Tatabánya egyik elődtelepülése. A 18. század közepén németekkel telepített falu életében a változás a 19. század végi bányanyitás 3 A németek kitelepítésével foglalkozó rendeleteket lsd: Fehér 1988, Függelék. 4 Fatuska 2010, 41. 5 Tisovszki 2010, 51. után következett be. A 20. század elején kiépülő Tatabánya település, a bányászkodás nyomán átalakuló etnikai és társadalmi struktúra, Budapest közelsége a korábbi faluban jelentős polgárosulást indított be, a település kisvárosias formát öltött. Megjelentek az utcafrontra hosszanti oldalával épült, szárazkapus házak, és olyan, a falvakra nem jellemző kisipari tevékenységek, mint Okolicsányi Miklósné kozmetikus szalonja az 1930-as években. Természetesen a falu etnikai arányai is változtak, de a németség aránya még sokáig jelentős maradt. Kialakult a „kétlaki életet” élők rétege, ők a bányászat mellett gazdálkodtak is. Az 1941-es népszámláláskor 17.110 főt írtak össze, 979-en (5%) német nemzetiségűnek, 2267- en (13%) német anyanyelvűnek vallották magukat. A háború utáni kitelepítési ívekre 2742 fő került fel: népszámlálási válasz alapján 2528 fő, (1020- an német nemzetiségűnek, 1543-an és/vagy német anyanyelvűnek vallották magukat). Volksbund tagság miatt 150 főt, a német hadseregben való szolgálatteljesítés miatt pedig 74 főt írtak a listára. Névváltoztató, önkéntes kitelepülő, vagy családtag: 144 fő, 42-en pedig minden indok nélkül kerültek fel. 1945-től számos forrás szól a Volksbund tagok házainak elvételéről, amiket magán, vagy községi célokra használtak fel, sok menekült egyéni kérelme is megmaradt, akik azzal a kéréssel fordultak a hatósághoz, hogy bizonyos volksbund tagnak, nyilasnak stb. a házát adják neki. Szomorú és megható adat, hogy a hivatalos jelentésekben az áll, a dolgos német parasztemberek a kötelező közmunkát is rendben, időre elvégezték, miközben a honi, és a helyi sajtó is a gaz, szabotáló sváb parasztoknak a magyar gazdaság elleni rémtetteiről számolt be már ebben az időben. Felsőgallán az ipari üzemek munkaerő szükséglete miatt (a munkások, nyugdíjasok és hozzátartozóik mentességet kaptak) nagyobb arányú, Németországba történő kitelepítés nem volt. Számos esetben egyéni kérelmek alapján (antifasiszta magatartás, baloldali párt tagja stb.) kerülték el családok a kitelepítést. Felsőgallán egy megrázó eseménnyel zárult le a németek kálváriája. Megyén belüli áttelepítéssel, 1949. januárjában 129 főt költöztettek a szlovákok lakta Tardosra. Ezek után nem meglepő, hogy az 1949-es népszámláláson nincsen adat arról, hogy Alsó- vagy Felsőgallán valaki német anyanyelvűnek vallotta volna magát.
