Kisné Cseh Julianna (szerk.): Tatabányai Múzeum 2010 - Tatabányai Múzeum Évkönyve 1. (Tatabánya, 2011)
Kövesdi Mónika: A felsőgallai évek. Dobroszláv Lajos festőművész pályájának első szakasza
A felsőgallai évek 141 felsőgallai korszakba, tágabb értelemben azonban a bányász téma kibontakozásának és kifutásának korát, ez esetben a korszak lezárása 1950-56-ig tolódik ki. A felsőgallai korszak festészete az összes hagyományos műfajra kiterjed, ezen belül a bányászábrázolások, bányatájak a fiatal Dobroszláv Lajos életművének sajátos színét jelentik. A felsőgallai korszak alkotásait környezete, a döntően bányász közeg határozta meg. Már a táj maga is egészen más volt, mint egy közönséges falusi vidék. Felsőgallá és a környező kis falvak, Tatabánya elődtelepülései a bányából éltek, megélhetésüket a MÁK Rt. biztosította. Az itteni utcákon ipari mozdonyok jártak, csillék futottak a magasban, a hátteret pedig az erőmű kéményei jelentették. Jellegzetes karakterekkel találkozunk Dobroszláv portréin. Jobbára bányászokat festett, robusztus, szilárd, érzelmek nélküli férfiakat, akiket megedzett az embertelen munka. A tájképek és portrék mellett zsánerábrázolásokat készített, olyan életképi jeleneteket festett, amelyek szorosan kötődnek a helyhez, a bányász közeghez - ezekkel érte el a legkomolyabb sikereket. A felsőgallai templomban próbáló, éneklő gyerekek csoportképe („Énekpróba”), vagy a „Gombozók” komoly siker volt a műcsarnoki tárlaton (a képeket azonnal megvásárolták)4, az ugyanebben az évben (1942) festett „Bányászbaleset” úgyszintén zajos sikert aratott. A téma zavartalanul folytatódott a Tatára való költözés után is, hiszen látjuk, hogy még 1950-ben is bányászportréjára kapott elismerést. A felsőgallai korszak lezárulását tehát nem a Tatára költözés biográfiai ténye (1942) jelenti, hanem az 50-es évek első felének politikai szituációja, amikor a kultúrpolitika jelentős befolyást gyakorolt a művészetre, és a politikai események hatására, a félelemmel átitatott hétköznapok súlya alatt a művész a teljes visszavonulás mellett döntött. Ezt a visszavonulást az akvarellfestészetben tudta megvalósítani. Az akvarellel nem lehetett zajos sikert aratni, viszont menedékül szolgált, hiszen ettől a csendes, mintegy „kamara” műfajtól nem lehetett elvárni semmiféle propagandát, hamis heroizmust, semmiféle narratívát, vagy legalábbis nem olyan egyértelműen, mint a grand art esetében — a műfaj váltás okát ebben látjuk. 4 A festőművész legjelentősebb alkotásairól, amelyeket a műcsarnoki tárlatokról megvásároltak, reprodukciókat készíttetett. Az ezeket tartalmazó albumot a család őrzi. így maradt fenn a Gombozók, a Lovasszán, az Ének- próba, a Tatabányai bányász arcképe jó minőségű fotókópiája. A művészetpolitika hivatalos álláspontját közvetítő Szabad Művészet 1952-ben, az akvarellek kapcsán azért még megtámadta Dobroszlávot: „A most ötvenéves művész ezen a kiállításon nagyobbrészt kisebb igényű munkákkal vett részt. Előadásmódja is hozzásimul a választott mondanivalók tartalmi igénytelenségéhez. ... Még az intim hangulatok is új tartalmat kaptak megváltozott hazánkban. Es a tájban elmerülő gondtalan szemlélődő mindinkább beleütközik például a Balaton partján az üdülő, pihenő dolgozók ezreibe, a csendes falusi utcán a dübörgő traktorba, a lankás dombok felett feszülő villanyvezetékbe, vagy a térés síkságon épülő gyárba, stb. ... Szeretnénk őt azok sorában látni, akik a népünk felemelkedését szolgáló művészet ügyében fáradoznak. Dobroszláv Lajos tehetsége sokkal erősebb és felkészültségében alaposabb annál, mintsem hogy kényszerűségből válasszon kisigényű, mondanivalóban szegény feladatokat. ”5 Látjuk, hogy a „mondanivalót”, vagyis a propaganda feladat megvalósítását ezidőtájt még az akvarellre is rákényszerítették. Gallai Tabán (Tájképek) A Felsőgallán festett művek jórészt olaj- festmények, vászonra, fára vagy kartonra festve. Igen gyakori köztük a tájkép, jellegzetes felsőgallai részletekkel. Elsőként a „Gallai Tabán” című festményt (6. kép) kell említenünk, amellyel 1939- ben először vett részt a műcsarnoki tárlaton. A kép egy jelentéktelen, de mégis Felsőgallára jellemző helyszínt, a hegy lábánál épült falu hegyre felfutó, utolsó házait ábrázolja, amelyek a maguk sajátos geometriája szerint tűnnek fel a hepehupás, meredek, kanyargó ösvényű domboldalon. A hely egyébként a festő felsőgallai otthona közelében van, ott, ahol a Kőszikla utcára be lehet fordulni. Ennek a napfénytől ragyogó, gazdag atmoszférájú, leheletfinoman megfestett utcaképnek egy másik változata is ismert, amely másik szögből, de ugyanígy alulról nézve (7. kép) örökíti meg a gallai faluvégét, a „Tabánt”. A teraszosan kialakított, támfallal megerősített telkek lépcsőzetesen emelkednek egymás fölé. A festésmodor ezen a képen is hasonló, de a kép festői értékei még gazdagabbak. Itt nincs áradó, nyári napfény, a fény elszórtan, szürkékbe, barnákba oltva öleli körbe a tájat. A középső ház rózsaszín fala hihetetlenül kedvessé teszi ezt az egyszerű vidéket. Több kép is készült a főutca kőkeresztjénél. A lovasszánt ábrázoló nagy kompozíció elkelt a 5 Dobroszláv Lajos kiállítása. Szabad Művészet 1952. november. 556-557.
