Fülöp Éva Mária (szerk.): A magyar kerámiaművesség ezer éve (A Kuny Domokos Múzeum - Tata, Vár – időszaki kiállításának katalógusa I. Tata, 1996)
I. Tanulmányok - Kisné Cseh Julianna: A honfoglalás és az Árpád-kor kerámiája
az jelenti, hogy sem a magyarság Kelet-európai szállásterületeiről sem azok szomszédságából nem kerültek elő párhuzamaik. Hasonló darabok Horezm területerői származnak, ahol használatuk a VIII. század elejéig mutatható ki. Mesterházy Károly e ritka edénytípus 16 példányát vizsgálva arra a feltevésre jutott, hogy a kabarok révén kerülhetett a magyar fazekasáruk közé. (MESTERHÁZY 1975, 112-115). Az azóta eltelt időszakban ugyan több ilyen nyakkiképzésü edény került elő (pl. Edelény-Borsodi földvár, a Dél-Alföldön Pitvaros környéki terepbejárásról 3 , de a dózsakerti feltárás anyagában is gyakoriak, hiszen eddig 5 töredék került elő), de ennek ellenére sem mondható, hogy meghonosodott volna a magyar fazekasságban. Az Esztergom-Szentkirályról előkerült tárolóedény a típus egy későbbi, X. század végi, XI. századi típusát képviseli. A laposedények közé tartozó tálasedények közül a tányér és kislál vagy csésze tartozott a korszak kerámiatípusai közé. Az ételek osztására és evésre szolgáló tálszerű tányér (átmérő: 16-25 cm) ép példányai Tiszaeszlár-Bashalom (KOVALOVSZKY 1980, 44.), Edelény-Borsodi földvár (WOLF 1996,417-423.) lelőhelyekről és a halimbai temetőből ismertek (TÖRÖK, 1962.), díszítetlenek vagy a korszaknak megfelelő díszítéssel. Az étel felszolgálására felhasznált kistányér vagy csésze (átm.: 10-16 cm) ép darabjai szintén a Borsodi földvárban kerültek elő. A laposedények közé tartozó sütő- és főzőedények közül a.tepsit: alacsony sütőedény és a sütőharangot használták. Töredékeik Maros-Mókahomok dűlő, Karos-Tobolyka dűlő (barnás-szürke színű, homokkal-pelyvával soványított, durván iszapolt, vastag falú kézzel formált sütőtepsik töredékei), Gergelyiugornyán és Mezőkövesd-Vajda utca lelőhelyeken kerültek elő. (WOLF 1991, 584, 587.). A sütőharang a bográcshoz hasonlóan szintén a házon kívüli sütés eszköze. A ritkábban előkerülő edénytípusok közé tartozik; már a későavar korban is használták. Töredékei kerültek elő a dózsakerti feltáráson: kézzel formált, pelyvával soványított, vastag falú szürke cserepek, és Szarvas-Rózsáson. Az utóbbi erősen lapított félgömbalakú, tetején vastag, tojásdad átmetszeti! félkörívben meghajlított foggantyúval. Fala a peremétől fölfelé vastagodik meg. Készítési módját a feltáró a következő módon határozta meg: finomabb növényi szálakból, valószínűleg fűből kötélszerűen összecsavart körbefutó és egymást keresztező kötegekre két oldalról rátapasztották a pelyvával, szalmaszálakkal kevert (soványított) agyagot, feltehetőleg azért, hogy a vastag agyagharangot kiégetés előtt összetartsa. Az égetés alatt a falába tapasztott szerves anyag elégett, alakját azonban a kiégett agyag megőrizte. A sütőharangok továbbélése az Árpád-korban is kimu14
