Kövesdi Mónika: „Nem, te nem törlöd el a mi emlékünket”. A tatai zsidó temető (Tata, 2004)

ismert személy a Stomfáról ide került Kempfner Ármin volt, őt követte a tudományos munkásságáról is ismert Kuttna József (1813-1829), majd ennek fia, Kuttna Áron, aki szintén tudós rabbi volt. 1874-től 1881-ig Kuttna Áron unokája, Nobel József volt a hitközség rabbija, majd 1881 és 1911 között Handler Márk töltötte be a tisztet, akinek fia, Hevesi néven budapesti főrabbi lett. Handler maga is foglalkozott tudományos munkával, és amint síremléke is említi, kiváló hitszónok volt. 1911-ben érkezett a már említett Goldberger Izidor Tatára. Tudjuk róla, hogy Sátoraljaújhelyről került ide, s mint bölcsészdoktor, a magyar zsidóság történetének kiváló kutatója volt. 1944-ben deportálták, a temetőben csak emléktábláját találhatjuk meg. Történeti jelentőségén túl a temetőkertet egységes monumentumként értelmezhetjük, amelyet az eltelt több mint 250 év hozott létre. Nem pusztán egyes síremlékeket kell látnunk, mint a funerális művészet különböző technikai és művészi színvonalon megvalósított alkotásait, hanem azt a megrendítő hatású összképet, amely a későbarokk, alig-alig díszített sírkövek mellé, közé ékelt romantikus síremlékek, márvány obeliszkek látványából táplálkozik, s melyet egységessé formált az elburjánzó borostyán, akác és gyom - az eltelt idő. Az élő kegyelet jeleinek híján a temetőkert önálló életet élő emlékművé vált. Egy régi mondás szerint „a zsidó sírok szebbek, mint a királyi paloták", s ez a temető jelenlegi, elhagyott és elhanyagolt állapotában is érvényes a kertre. A tatai zsidó temető értéke épségéből, egységéből, monumentum-jellegéből fakad. A sírkert műemléki védelmet élvez, hiszen fennmaradása nem csupán a leszármazottak, de a kollektív emlékezet, identitásunk szempontjából is elengedhetetlenül fontos. ,, A Idàssa váljék az em lékezetük 15