T. Dobosi Viola: Ősemberek az Által-ér völgyében (Tata, 1999)

27. kép Tata-Porhanyóbánya, a mésztufa szerkezete (Pécsi Márton után) (* kormeghatározás, mintavétel; 1. mésztufamedence; 2. meszes iszap; 3- homok; 4. terasz-kavics és homok; 5. triász mészkő) közé települt löszrétegben. De rábukkantunk az ősi tűzhelyek nyomaira is a löszben, meg a fölötte levő mésztufában talált csontokból megállapíthattuk azt az állatvilágot, mely az ember környezetében élt. Minthogy a csontok legnagyobbrészt mamutoktól - és pedig jobbára fiatal állatokból - származnak, kétségtelen, hogy ebben az időben ez a nagy vastagbőrű volt itt a leggyakoribb vad, mely egyúttal az őskori vadászok főtáplálékául szolgált. Az ősember a feltört kavicsból készített, idomtalan apró lándzsahegyeivel vagy nyilaival nem sok kárt tehetett a jégkorszak hatalmas vastagbőrűiben s így aligha marad más választása, mint hogy a mamutot, orrszarvút tőrbecsalja. Hogy azután ilyen módon többnyire a tapasztalatlan fiatal állatok estek zsákmányul, az csak természetes. Afrikában, de kivált Indiában, ahol még napjainkban is fogják veremben az elefántot, leggyakrabban szintén fiatal példányok esnek ily módon fogságba. A tatai löszteleptől pár lépésnyire, a piarista-gimnázium játszótere alatt kis barlang van, melyben szintén találtunk állati csontokat. Valószínűnek tartom, hogy télen az itt tanyázó mamutvadászok a hideg elől ebbe a kis barlangba menekültek. Később a források ismét elöntötték az egy ideig szárazra került tér50