Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

Úrnapi Körmenet a komáromi katolikus iskola előtt A vasárnapi misékre azért időnként elmentem, s egyik estefelé készülődtem a feltámadás ünnepre nagyszombaton. Megyek végig a tanár utcán, ügy hívták a mostani múzeumunk utcáját, amikor az orosz tanárnő kikönyökölve az ablakon csak annyit mondott, Fekete Zsuzsa menjél haza! Meglepődtem, tovább mentem, meg se mertem állni, mert éreztem, hogy azzal neki tennék rosszat, azután hazamentem. Most érzem csak át, hogy mit vállalt, de anyukámékat ismerte, s tudta hogy mi is felvidékiek vagyunk. Akár az általános iskolai, akár a gimnáziumi osztályközösségre, vagy a kosárcsapatra gondolok, én mindenhol szerettem. A lányokkal nem csak osztálytársak voltunk, hanem volt közöttük jó pár barátnőm. Főként azokhoz jártam, akiknek rendezett volt a családi életük. Mondjuk nem is jut eszembe rajtam kívül egy se, ahol külön éltek volna, vagy veszekedtek volna a szülők. Hogy mik voltak azok a fontos szempontok amik engem a kiegyensúlyozott családokhoz vonzottak? A nyugalom, a komplett család együtt, az otthon. A Lipóth cukrászéknál mindig kaptunk a cukrászda süteményéből de amikor Ili jött el hozzám, akkor gyönyörű nagy epreket hozott a kertjükből. A Hiszek család a Petőfi Iskola kertjének a sarkán könyvkötő, nyomdász üzlettel egyszerű, de szeretetteljes környezetben élt. A Glóbitséknál a híd lábánál se voltak valami gazdag állapotok. Tanulás után ott fogtak ebédelni is, ez hét végén volt, s addig én olyat nem is láttam, hogy amikor a néni vitte a levesestálat az asztalra, hangosan mondta a déli imát, a nagyobb fiúk meg felállva az asztal mellett mondták hangosan együtt a szüleivel fennhangon. Az otthonunk a mai hétemeletes melletti tornyos házban volt. Akkor dolgozott az apukám a városházán, s onnan kaptuk a szolgálati lakást, miután kb. egy évig fenn a városháza épületében a későbbi kistanács teremben laktunk. Szekrényekkel volt elválasztva a nagy iroda helyiség. Egyik volt a konyha, a másik a szoba. A bátyámmal, mi meg, amikor már elmentek az irodisták a hivatalból, a főlépcső két oldalán levő márvány mellvéden lecsúszva közlekedtünk. A szép nagy vitrinünk, meg a zongora már fenn nem fért el, így a városháza keletre néző homlokzatának tengelyében levő főbejárat előterébe 66