Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

szomszéd bácsival Pariban. Velük közös mezsgyén volt a kutunk: «Jó reggelt, adjon Isten! Adjon Isten maguknak is! Egészségükre váljon az éjszakai nyugalom! Adjon Isten maguknak is! » Amikor anyukám nővére 14 évesen spanyolnáthában meghalt, a zsoltárjával temették el. A kezébe tették. A lányok a templomba menet két kezükkel fogták két oldalról, rajta egy szépen kivarrott zsebkendő, s arra meg pár szál ibolyát, vagy gyöngyvirágot tettek." Fenti adatközlőm verseket, visszaemlékezéseket ír, részben csak ügy kedvtelésből, meg sokszor csak azért, mert olyan gondolatok lepik el. hogy írnia kell. De az egészséges becsvágy is motiválja, de elsősorban nem azért, hogy „híres ember" legyen, hanem azért, hogy ő az aki nem hagyja elveszni azokat az értékek, amelyeket nekünk is, s mindenkinek kötelességünk lenne megőrizni, összegyűjteni, archiválni. S őt jó érzés fogja el, ha valamiért, valakiért tehet valamit. A 300 db vers közül, jó néhányban megtalálható a mélységes, kimondott, vagy kimondatlan hite: ÖKUMÉNIA Lássatok csodát, így is lehet. Megtanulni itt a lényeget. Ne legyen hamis az emberi szó, Kézfogásra indít a Mindenható. Ölelkező örök szép szeretetben, Ne halljuk, ki milyen nyelven énekel A bőrszín semmit nem jelent. Az út a lényeg, mi hozzá vezetett. Mikor a „ki vagyok én" megszűnik, Az ember égi lénnyé magasodik. Levetve földpora, gőg ruhánk, Szemünk az örökfény ablakán átlát. Mikor a sok vallás, milliónyi ember, A nagy őt keresve az égre mered, Zengjük együtt a dicséretet. Itt-itt el ne hagyjon a kegyelem. Ki lesz az első, második, s következő? Egyszer minden titok felszínre jön. Az ítélő szól, mi hallgathatunk, Egymásra többé nem mutogatunk. Most köztünk még a bűn a úr Önző okoskodás részekre oszt. Testvér a testvért is öli, Tanulni kell, szeretni, szeretni. 49