Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

Szerettem az anyósomat. Helyes, kedves volt. Még az apósom anyja is itt volt. Olyan jó asszony volt. Ugye mi reggel elmentünk a határba, ő itthon maradt a gyerekekkel. Mire hazajöttünk, kivasalt, elkészítette az istállót is. Tiszta szalmát alájuk hordani. Amíg voltak állatok. Az öreganyjukat a kisgyerekek popolymamának hívták. Mindig, ha mentünk valahova, azt mondta a gyerekeknek, hogy gyertek elhajtjuk a popolykákat. Ö is itt lakott. Ez az egy szem fia volt. Anyósom szülei az utca másik végében laktak. Az én szüleim a főutcán, ahol van az óvoda, egy kicsit sréhen. Az úgy volt akkor, hogy a lányok a fiús házhoz jöttek. Ritkaság volt, aki vőnek ment. Nem volt munkaerő, nem volt, aki dolgozzon. Muszáj is volt idejönni, a férjem katona volt. «Ha őz felesége vagy szaladnod kell. Ha madár felesége vagy, repülnöd kell vele» - mondták. Az uram, mikor leszerelt, árvízmentesítőknél dolgozott. A Duna meg a kanális mellé ment dolgozni. Aztán megszűnt, bement a JRD-be lovakkal dolgozott. Később már a lovakat is selejtezték, akkor meg letette a traktoros vizsgát. Anyósom '66-ban hirtelen meghalt. Szép erős, kövér asszony, soha beteg nem volt. 56 évesen meghalt. Vasárnap reggel még meg akarta csinálni a tésztát. Mert vasárnap volt a tészta is gyúrva, kifőzve, nyáridőben meg a baromfit is akkor vágták le, mert ugye akkor nem volt még fagyasztó. Megcsinálom a tésztát, kifőzöm, aztán megyek szentegyházba, mondta. Nem tudom, de jön az apósom, gyere, mer anyátok nagyon rosszul van. Nagyon szúrta őt jobb felén. Akkor már ő cukorbeteg volt, mer árvízkor megkapta a cukorbetegséget, akkor olyan ritkaság volt, hogy nem is törődtek vele. Csak tablettákat kapott. Azért ő vigyázott mert, a húst szerette és az jobb volt neki mint a tészta. Hívtunk hozzá orvost. Mondta, hogy tüdőgyulladása van. En meg megfürösztöttem, takargattam fűtöttem rája, hogy kiizzadjon, jobban legyen. Hétfőn, meg az első szobában voltunk, oda szóltak nekünk. Olyan rosszul volt, hogy úgy dörzsöltem őt föl. Az uram elment telefonálni, a mentő bevitte, mi is mentünk utána. Akkor már vége volt, nem tudott magáról. Cukorja is felment magosra Kettérepedt a szívkoszorúja. Úgy, hogy ott már a kórházban nem is engedték egyet se lépni. Beletették kocsiba. Én minden reggel mentem a 6-os busszal, rendbe tettem onnan mentem dolgozni. Kozsenyák galantériába. Nehéz volt oda is bekerülni. Táskákat varrtunk. Árvíz után történt mindjárt. Egy hetire meghalt. Anyósomra fekete ruhát, első ünnepi ruháját adtuk rá. Mindent elvittünk a kórházba. Inget, cipőt, harisnyát, alsó liptyőt, két szoknyát. Még a harisnyagumit is. Hazahoztuk, itthon volt a temetés. Mindig azt mondta szegény, nehogy az utolsó ítéletre harisnya nélkül menjek. 26