Számadó Emese (szerk.): Hétköznapi áhítat - a felvidékiek népi vallásossága (Komárom, 2008)

A Keresztgyerek, rokon, barát, stb. A komaasszony, vagy a keresztlány hosszú szenteltgyertyákat osztott ezeknek az koporsóvivő embereknek, meg a papnak, a harangozónak, meg a ministránsoknak (ministereknek) is adtak. A koporsóvivők a gyertyáikat odaadták a rokonaiknak, vagy ismerősüknek, azok fogták. A súlyos beteg emberhez, amikor papot hívtak, a pap gyalog ment a házakhoz a harangozóval gyóntatni, esetleg az utolsó kenetet feladni. Ahhoz volt a krizma, a szent olaj. A sekrestyében három kis üvegben van a bérmáláshoz, az utolsó kenethez meg a kereszteléshez is. Tehát vitték a kezükben a kis lámpást rézből volt, benne gyertya vagy mécses égett. A tetején kis csengettyű, olyan kellemes hangja volt. Ha nappal mentek, akkor akárkivel találkoztak, férfival, nővel, időssel vagy fiatallal az rögtön letérdepelt az utcán. Még nem is köszöntötték egymást. Amíg el nem mentek térdelt az utcán, lehajtott fejjel. A pap vitte a nyakában levő fehér színű anyag tarsolyban az ostyát, aminek külön tartója volt. Az is rézből volt, s egymáson oldalra elcsúsztatható fedéllel. „Ma már autóval jár gyóntatni a pap. A lámpást már erre nem is használják. Meg utolsó kenet sincs már. Csak betegek szentsége van. Azt meg mindenki felveheti, aki kegyelmi állapotban van. Előtte gyónjon meg, meg áldozzon. A betegek világszövetségének napján van ez az ünnepély. A pap megkeni a kezét, meg a homlokát annak aki oda megy. Ezt minden évben meg lehet ismételni. Gyertya minden házban volt. Fehér, vagy sárga. Azt viaszgyertyának mondták. Az tovább tartott. Otthon világítottak vele. De volt, amelyiket gyertyaszentelő napján bevitték megszenteltetni. 22 A temetőbe a Szentmihály lován viszik a koporsót Naszvadon