Számadó Emese: Komárom és településrészeinek egyesülése. Szőny és Koppánymonostor története a kezdetektől 1977-ig (Komárom, 2007)

A Szőnyi Római Katolikus Ifjúsági Egyesület tagjai (második ülő sorban balról a második: Rozemberg Erzsébet) és pecsétje Szekendy Józsefet 1968-ig Pápai György és 1989-ig Németh Kálmán követte. 1989 és 1995 között Spekl Antal, 1997-ig Bodnák József, 1997-98-ban Pados József, 1998-ban Szakály Gyula, utána 2000-ig Kántor Antal látta el az egyházi teendőket. Jelenleg pedig Smudla Tamás plébános szolgálja az egyházközséget. 73 A református egyház A szőnyi református templom történetét Kállay Ödön, a szőnyi egyház tulajdonában lévő Aranyoskönyv alapján feldolgozta és lelkészek névsorát 1922-ig felsorolta. 74 Ezt kö­vetően 1937-ig Várady Lajos lelkész (ő tataroztatta a templomot és három harangot is öntetett - a háborús viszonyok miatt ugyanis kettőt a honvédség beöntött), 1939-ig Odor László segédlelkész, 1950 augusztusáig Györffy Lajos, novemberig segédlelkészek, 1950 novemberétől 1991-ig Nagy Lajos, 1992-ben Lentulai Attila szolgáltak Szőnyben. Györffy Lajos lelkész beiktatása, 1940-ben 73 Smudla Tamás plébános közlése és Vámosi Lászlóné fényképei. Ezúton is köszönöm segítségüket. 74 Kállay i.m., 132. 37

Next

/
Thumbnails
Contents