Számadó Emese: Komárom és településrészeinek egyesülése. Szőny és Koppánymonostor története a kezdetektől 1977-ig (Komárom, 2007)

Ugyanitt egy kisebb lapon található a főszámlában már elszámolt, Fellner Jakab által kiállí­tott számla, mely a szobor alapozási munkájának díjazásáról szól. A felszentelési ünnep igen nagy ceremóniával zajlott. A megmaradt leírás alapján a felszentelő pap mellett a komáromi ferencesek mondtak hálaadást, emellett Tatáról jött zenészek és egyházi énekesek is kísérték az eseményt, ahol a szobrot gyertyákkal és egyéb díszítményekkel dekorálták. 35 A várost 1783-ban újra földrengés sújtotta, de ek­kor a szobor nem sérült meg. Az 1912-es Canonica Visitatio szerint 36 , mind a Szentháromság-szobor, mind a Ne­pomuki Szent János szobor (ez a vámhídnál állt) felújítást igényel, az 1934-es pedig jó állapotúnak tünteti fel. 37 A szobron található felirat tanúsága szerint 1913-ban a rossz ál­lapotú szobrot az akkori tulajdonosa, Gyürky Viktorné restauráltatta. Majd a második világháború alatt találat érte. Ekkor sérült meg a felső része. A 2002-ben felújított Szentháromság- szobor mára már teljes pompájában oltalmazza és védi szőnyi lakosokat. 3. A Solymosy-Gyürky birtok A szőnyi Zichy-birtokot, gróf Zichy János György halála után - törvényes örökös híján - természetes fia, Vásonkeöy Imre, annak 1887-ben bekövetkezett halála után (fő­belőtte magát a nászéjszaka után öt nappal) 38 felesége, Eberling Amália örökölte, aki 1892-ben eladta loósi és egervári Solymosy László bárónak. A báró az uradalmat 1894­ben lányára, Solymosy Irma (Nagylózs, 1872 - Szőny, 1942) bárónőre hagyományozta. Szőny következő jelentős korszaka az ő idejére, tehát a 20. század elejére tehető. A statisztikai adatok szerint 1935-ben Szőnyben 1 kh-nál kisebb birtokkal: 359, 1-5 kh közötti birtokkal: 256, 5-50 kh birtokkal: 202, 50-100 kh birtokkal: 5 birtokos ren­delkezett. 100-500 kh birtokkal: 8 birtokos (Kiss Jenőné 123, Mészáros Sándorné 133, Szőnyi ref. egyh. 202, Szőnyi r.kat. egyh. 220, Klosterneuburgi kanonokrend 334, Gyür­ky Aladár gr. 486, Szőny község 441); 500-1000 kh birtokkal 1 birtokos (Rauch Ernő 678, almásfüzitői MÁV-állomás mellett); 1000-3000 kh-dal: 1 birtokos (Dr. Löwinger Vilmos örökösei 1215 kh. Perjéspusztán); 3000 kh-nál nagyobb birtokkal pedig csupán gr. Gyürky Viktorné rendelkezett. 3920 kh nagyságú birtoka Szőnyben, Újszálláspusz­tán és Nagyherkálypusztán terült el, gabonatermesztéssel, ló-,sertés- és juhtenyésztéssel foglalkozott. 35 Magyar Országos Levéltár P707 fasc. 255. rksz.: 413. 36 Canonica Visitatio, 1912. december 17., Győri Egyházmegyei Levéltár 35. kötet 37 Canonica Visitatio, 1934. február 26., Győri Egyházmegyei Levéltár 36. kötet 38 A helyi újságok mellett a Vasárnapi Újság is beszámolt a halálesetről (Vasárnapi újság, 1887. XXXIV. évfo­lyam, 2. szám, 34. oldal, halálozások rovat):„Vásonkeöy Imre, komárommegyei földbirtokos, ki önkezűleg vetett véget életének 28 éves korában, házassága hetedik (újságírói tévedés) napján ó-szőnyi kastélyában" 18

Next

/
Thumbnails
Contents