Számadó Emese: Új-Szőnytől Komáromig. A komáromi ipar, iparosok, kereskedők és vendéglősök története 1896-1951 (Komárom, 2006)

Szenczy Mihály

125 (1878, Eté - 1959, Komárom). Rév-Komáromban Varga István (1830, Ács - 1903, Rév-Komárom) vízimolnárnál tanulta a molnármesterséget, majd örökségéből malomrészt vásárolt mestere hajómalmából. 1898-ban feleségül vette Varga István lányát, Karolint (1879, Rév-Komárom - 1959, Dél-Komárom). 1899-ben iparigazolványt kapott Komárom szabad királyi város rendőrkapitányától. A háború után Dél-Komáromban folytatta az ipart saját hajómalmában 1929-ig, amikor a zajló Dunán való vontatás közben a vontatókötél elszakadt. Ekkor leszerelte és eladta a malmot. Ez volt az utolsó komáromi hajómalom. 1929-ben a komáromi Igmándi út 14. számú telkén Komárom Város Tanácsától malomüzem felállításához kért és kapott iparhatósági telepengedélyt. 1931-ben szoba, konyha, kamra és raktárhelyiségből álló gazdasági épületet, 1937-ben ugyanott a faszerkezetű raktárépületet építtetett Veszély József helybéli kőművesmesterrel. A malomban az 1940-es évek végén Rádi Gyula molnár és Bódis Sándor, Szenczi Mihály unokája dolgozott. Ezekben az években a malom nappali üzemben dolgozott és teljesítőképessége napi 25 q gabona volt. 1951-ben iparigazolványát bevonták és a malmot államosították. A gépeket és egyéb berendezéseket leszerelték és a Komárommegyei Malomipari Egyesülés komáromi tagmalma számára elszállították. A hajómalom A malom építése 125 Barassóné Bódis Julianna és Lippayné Barassó Julianna, valamint Kacz Endre szíves közlése és családi dokumentumai-fényképei alapján. 55