Számadó Emese: Új-Szőnytől Komáromig. A komáromi ipar, iparosok, kereskedők és vendéglősök története 1896-1951 (Komárom, 2006)

A Komáromi Szociáldemokrata Párt alapító tagja, 1923 óta elnöke volt. Erre és munkás­mozgalmi múltjára való tekintettel 1945-ben megválasztották Komárom város polgármes­terének. 1948-ig maradt meg ebben a funkcióban. Ez idő alatt két fia vitte a műhelyt. Nyugdíjazása után már nem tért vissza a szakmába Kőművesek Boldoghy Béla kőművesmester 1924-től vezette Boldoghy Gyula észak-komáromi vál­lalkozásának Igmándi út 10. szám alatti fióküzletét. Bologhy Gyula 1931-ben halt meg. Gaborek Gyula 110 (1892, Új-Szőny - 1967, Komárom) kőműves mester. Kisebb kőmű­ves munkák végzésére 1922 és 1923 között a Gyár utca 19. szám alatt, majd 1926-tól az Országút/Újtelepen nyert engedélyt. Mesterlevelét és ezzel kőművesiparra való engedé­lyét 1929-ben szerezte. Az 1920-as években 2-5 segédet és 3 tanoncot foglalkoztatott. 111 1919-ben megnősült, Sándor Juliannát vette feleségül Észak-Komáromból. Két lányuk született. Elsősorban családi házakat épített, pl. Árpád u. 3. szám alatti lakóházukat ő ter­vezte és építette, ő építette a mai Szamos u. 2. szám alatti házat, a Lebisch-féle házat (Sza­mos u. 5.), valamint a Kelemen L. u. 19. számú házat. Dolgozott a városnak is: az Igmándi „ vámház felépítésével megbízzuk Gaborek Gyula és Jády János ajánlattevőket, kik 5429 R 35 f. végösszegű ajánlatot nyújtottak be." 112 110 Pintér Zsuzsanna szíves közlése, 2005. 111 A magyar ipar almanachja, 196. 112 5417/1930 sz. határozat. 1930. szeptember 5. Komáromi Fióklevéltár 49 Gaborek Gyula az általa tervezett Szamos utca 4. számú ház előtt

Next

/
Thumbnails
Contents