Számadó Emese: 40 éves a Komáromi Klapka György Múzeum (Komárom, 2005)
1966-tól — tekintettel a viszonylag zord körülményekre — csak rövid ideig látta el egy-egy személy a teremőri teendőket. 1982-től volt a kőtárban Marosi Matild és édesanyja, Marosi Mihályné. Matild később a tengerészeti kiállításban is dolgozott, 1998-ig állt a múzeum alkalmazásában. Nyugalmazott tanárként, érdeklődő, intelligens és roppant művelt emberként nagyszerűen látta el mindkét gondjaira bízott gyűjtemény teremőri teladatait. Nem volt olyan látógatói kérdés, amelyre ne tudta volna a választ. Nehéz volt tőle — munkatársként — megválni, de a gazdasági okok kényszerítettek arra, hogy a teremőri állásokat a munkaügyi központ által támogatott közhasznú munkásokkal töltsük be. A dolog kezdetektől fogva rizikós volt — és persze rizikós mai is — mindaddig, amíg az egyes kiállítóhelyekre meg nem találtuk a becsületes, munkát, múzeumot szerető munkatársakat. Őket aztán rendszeresen alkalmazzuk — az évi 2-3 hónapos kötelező járadékos idő letöltése után — évről évre a munkaügyi központ komáromi kirendeltség-vezetője, Katona Józser és munkatársai segítségével. így került a főépület megnyitásától korai haláláig a jó humorú, de sajnos gyenge egészségű Szeiler Ottó, majd később pályakezdő fitalként a megbízható, munkabíró Benyus Peti. 1996-ban kaptunk újra státuszt, akkor került a nyugdíjas Cserhalmi Lászlóné Ibolya a főépületbe és dolgozott, szívét-lelkét a múzeumnak áldozva bét éven keresztül, mígnem másodszor is nyugdíjba vonult. Közb en a tengerészetibe Kristófné Nagy Mária került közhasznúként, számára 1998-ban sikerült státuszt szereznünk, azóta „vezeti" a tengerészettörténeti kiállítást, protesszionális módon: bújja a szakirodalmat, ha lehetősége van rá beszélget Juba Feri bácsival, gyűjtve az információkat. 1999 óta dolgozik Pintér Jánosné Marika a főépületben. Ő is közhasznúként kezdte, de megbízbatóságának köszönhetően 2004-ben ő is főállásba került. Okos és lelkes munkatársat nyertünk a személyében. 1999 óta van — sajnos közhasznúként — a múzeumban Csurgó Lajos, aki a múzeum főnyereménye. Teremőr és karbantartó, meg a kiállítás rendezések fő segédereje. Mindent megbütyköl, áflest, átrakodik. Olyan ember ő, akit nehéz lesz pótolni- jövőre nyugdíjb a vonul. Ugyancsak 2000-ben került a római kőtárba Jaksa Istvánné Zsuzsa, akinek kőtár- és erődszeretete nem ismer határokat. 2003 óta dolgozik szintén közbasznúként a múzeum főépületében Kovács Lajosné Ili, akivel megint szerencsénk volt a munkanélküliek közötti válogatásban. 2005 januárjától, ha félállásban is, de sikerült alkalmaznunk Horsa Istvánnét, aki ily módon már hivatalosan is a múzeum berkeiben végzi a gyűjtő- és feldolgozó munkát. Pintér Jánosné, Cserhalmi Lászlóné és Kristóiné Nagy Mária
