Számadó Emese: 40 éves a Komáromi Klapka György Múzeum (Komárom, 2005)

Kecskés László, Bukó Józsefné és Ólán Ferenc 1990. május 18-án Bukó Józsefné, Komá­rom város tanácselnöke nyitotta meg az Anto­ni Judit néprajzos által íel újított „Komárom megye magyar néprajza" című kiállítást. A ta­tai Kuny Domokos Múzeum tárgyait a Klapka György Múzeum saját anyaga, Nyikus Anna népi szőttesei és Ganor József hentes-mészáros szerszámai egészítették ki. A megnyitásától kezdve vandál elemek időről időre többször is feltörték a kőtár erős vasajtó­it, majd egyre több pusztítást végeztek az épü­letrészben. Ledöntötték a kőemléke ket, kib on­tották a befalazott részeket, kiszaggatták a fal­ból a villanyvilágítás kábeleit és összetörték a világítótesteket, sőt a kőfaragványokat is lop­kodták. Hiába jelentettük a rombolásokat a város vezetőinek és a rendőrségnek, nem tud­tak segíteni. Be kellett látnunk, hogy az erőd­nek ezen a nehezen ellenőrizhető részében nem maradhatnak tovább az értékes római kő­emlékek, más, biztonságosabb belyet kell szá­mukra keresnünk. Ónként kínálkozott erre a célra az erőd belső udvarában birtokunkban levő helyiségcsoport. A kőemlékek nagy és súlyos munkájának átszállítását — hosszas keresgélés után — Monatb Gyula cége vállalta, a sírkövek és szarkofágok aláfalazását Lendvai Imre vezetésével a Komáromi Mezőgazdasági Kombinát Építő Kft. támogatásként végezte. A munkálatok költségeit Komárom Város Önkormányzata fedezte. A kiállítás forgatókönyvét Számadó Emese készítette. Az újrarendezett kőtárat, a „Lapidarium Brigetionenset" Dr. Tótb Endre régész, a Nemzeti Mú­zeum Régészeti Könyvtárának az igazgatója nyitotta meg, 1993. április 29-én, a második Komá­romi Napok rendezvénysorozat keretében. 2. A tengerészeti kiállítás 19 Gyermekkori, baráti és cserkészkapcsolatai (Kecskés László iskolatársa volt) felújítása révén szer­zett tudomást múzeumunk létezéséről a Bécsben lakó DDr. Juba Ferencz, orvosi és jogi diplomával rendelkező tengerészkapitány. Részletekre is kiterjedő tárgyalások után elhatározta, hogy a magyar tengerhajózás múltjáról összegyűjtött sokrétű, gazdag, tárgyi- és dokumentumanyagát a Klapka György Múzeumnak adományozza. A rendkívül nagy értéket képviselő gyűjteményt a Hadtörténe­ti Intézet segítségével sikerült hazaszállítanunk. A tengerészeti anyag bemutatására új kiállítást ter­veztünk. Erre a célra a városi tanács rendelkezésünkre bocsátotta a Tüdőgondozó Intézet által a vá­19 Kecskés László korábbi múzeumtörténetei és a múzeumi adattár alapján

Next

/
Thumbnails
Contents