Fehér Csaba: Tóth-Kurucz János – A leányvári kövek vallatója (Tata, 2010)

Utószó

65 Utószó Annak ellenére, hogy lélekszámunkat tekintve kis nemzet vagyunk, szellemi kapacitásunk mégis a legnagyobb nemzetek közé emelt bennünket. A világ nemzetei elismeréssel szólnak a magyar szellemről. Számtalan kötetben tudnánk csak megemlékezni mindazokról, akik a magyar szellemi tőkét gyarapították és a magyar tudomány hírnevét öregbítették. E kötet egy olyan tudós elméről szól, aki a magyar történettudományt és régészetet népszerűsítette nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. A civilizált társadalmak emberének sajátos tulajdonsága, hogy megélhetésének biztosításán és a földi javak gyarapításán túl vágyik a társadalmi megbecsülésre. A szerencsésebbek még életükben részesülhetnek ebben a megbecsülésben, amely elismerő kitüntetésben, díszdoktori címben, akadémiai tagsági fokozatokban nyilvánulhat meg. A magyar szürkeállományt a történelem forgatagában sokszor fejezték le. Voltak, akiket elűztek, kiutasítottak az országból, voltak, akik politikailag megbízhatatlanok, „osztályidegenek" voltak, illetve annak minősítették, és voltak olyanok is, akiknek menekülniük kellett. E tudósok, kutatók tudományos eredményeit indexre tették. Sajnos ezek a jeles személyiségek még ma sincsenek kellő mértékben jelen a magyarság tudatában annak ellenére, hogy ezekre az életpéldákra napjaink magyarságának különösképpen szüksége van, hiszen az évtizedekig megszégyenített, elnyomott, megnyomorított magyarság jövőjét megfelelő szilárdságú szellemi és erkölcsi tőkére kell építeni. Tóth-Kurucz János nem írt önéletrajzot. Részben e tény magyarázza e kis kötet megjelentetését. A gondolkodó, a régész-doktor, a tudós-tanár szellemi hagyatékának kíséreltünk meg méltó emléket állítani. Reményeink szerint személyisége, tudományos munkássága e kis kötetben életre kelt, és olyan képpé formálódott az olvasó előtt, amely méltó portréja Tóth-Kurucz János életútjának. Az életmű több az életútnál, még akkor is, ha a kettő - mint Tóth-Kurucz János esetében - egy egységet alkot. A szavak és a cselekvés dimenziója nála egybeesett. Ezzel a kis munkával elsősorban Tóth-Kurucz János emléke előtt tisztelgünk, illetve szeretnénk, hogy az olvasó büszkén tekintsen azokra az elődökre, akik a magyar szellem gyarapításán fáradoztak, és akiknek nyomdokain haladva erőt meríthessen a sok lemon-