Fehér Csaba: Tóth-Kurucz János – A leányvári kövek vallatója (Tata, 2010)
Tóth-Kurucz János irodalmi tevékenysége
63 Tóth-Kurucz János irodalmi tevékenysége ,/l modern magyar művészet története elszakíthatatlan a magyar társadalom szerkezetének, problémáinak az alakulásától; művészetünk érzékeny szeizmográfként reagált a társadalom rezdüléseire, a társadalmi létből fakadó emberi, erkölcsi problémákra. Földhöz kötött, anteusi művészet a magyar. Nem adatott meg neki a könnyed szárnyalás, a társadalmi kérdések szüntelen izzó heve nem engedte, hogy itt a művész csak művész lehessen. A magyar költőnek és festőnek néptribunnak is kell lennie, ha írt vagy festett ítéletet is mondott. Kevés nemzet művészete van úgy telítve társadalmi problémákkal, mint a magyaré, ahol így összeforrott volna a művészi és etikai szféra, mint nálunk." Német Lajos megállapításai a korszak művészeti életére általában jellemzőek voltak. Tóth-Kurucz János a pápai és a győri diákévek alatt az új irodalmi áramlatoknak, irányzatoknak nemcsak a passzív befogadója volt, hanem maga is foglalkozott az írással. Ó is - mint előtte és utána is sok hasonló korú társa - a költészettel kezdte. Verseinek olvasásakor elsősorban nem mint költői babérokra törő emberként kell Tóth-Kurucz Jánosra gondolnunk- aki egyébként nagyon jó szociális érzékkel rendelkezett -, hanem mint népművelőre, nyelvőrre, valamint a magyar nyelv és kultúra virágzását óhajtó lelkes amatőrre. Költészetére általában a mély lelki és nemzeti érzések a jellemzőek. Műveit tematikailag két nagyobb csoportra oszthatnánk. Az első csoportba sorolhatók azok a versek, amelyeket személyes tapasztalatai, átélése alapján írt, s amelyek az egyszerű falusi emberekről szólnak. Jellemző egyébként ezekre a költeményekre a szomorú hangvétel. A sorokban a bánat és a bú valamilyen formája mindig jelen van. Sok esetben Dr. Leányvári Zoltán írói álnéven vagy T. K. J., illetve Dr. T. K. J. jegyek alatt jelentek meg az írásai. 12 3 Korábban a Komáromi Újságban, később a Jászapátiban eltöltött évek alatt rendre jelentek meg versei a Jászapáti és Vidéke című hetilapban. Kiemelkedik közülük az 1904-ben írt balladai hangvételű „Esküvő van a templomban" című verse, amely jegyzetei szerint egy megtörtént eseményt öntött verses alakba.
