Fehér Csaba: Tóth-Kurucz János – A leányvári kövek vallatója (Tata, 2010)
Baráthegyi évek
59 Tóth-Kurucz aggodalommal szemlélte a kül- és belpolitikai eseményeket. Fó'leg a magyarországi szovjet befolyás növekedése és a kommunisták előretörése aggasztotta. Mint a Független Kisgazdapárt tagja"' nagy reményekkel nézett a közelgő választások elé. Az 1947. augusztus 31-én rendezett választás a kommunisták ún. kék cédulás" 6 csalásai miatt vált hírhedtté. A csalások már a délelőtt folyamán kiderültek, de akik felemelték szavukat, azok ellen keményen felléptek. Sok esetben az ÁVÓ"' őrizetbe vette ezeket az embereket, majd a szovjetek táborokba hurcolták őket. A választások győztese természetesen a Magyar Kommunista Párt lett 68 ezer hamis szavazattal. Az egyenes jellemű, szókimondó és mélyen katolikus Tóth-Kurucz Jánost az 1950-es években, a Rákosi-korszakban mint a rendszer ellenségét állandó megfigyelés alatt tartották, és rendszeresek voltak nála a házkutatások."" 1957 januárjában a szabadságharc eseményeivel összefüggésben a „pufajkások" mint megbízhatatlan osztályidegent el akarták vinni. Feleségének rábeszélésére azonban a „vitéz katonák" nem bántották az idős, 79 éves régészdoktort. " 9 1954-ben a Szlovák Tudományos Akadémia többször is kísérletet tett arra, hogy számára ideiglenes útlevelet szerezzen, mivel a leányvári ásatásokat most már ők végezték. Mint osztályidegennek és megbízhatatlannak az illetékes minisztérium és a tudományos akadémia egy-egy pártmunkása mindannyiszor elutasította útlevélkérelmét. Annak ellenére, hogy szakmai berkekben sokan bírálták felvetéseit, ha szükség volt rá, tapasztalataival és korábbi feljegyzéseivel sokszor segítette a leányvári kutatásokat. Az idős Tóth-Kurucz nem bírta feldolgozni a sokszor minden alapot nélkülöző bírálatokat, és kötegszámra tüzelte el régészeti tárgyú feljegyzéseit Leányváron kívüli kutatásairól, következtetéseiről. Egy küzdelmes élet addigi eredményeit látta megtiporni, meggyalázni. 1 2" Szlovákiai útjára a későbbiekben került sor, addig is mindig szívesen konzultált az őt felkereső régész kollégáival határon innen és túl. Szinte mindig kivirágzott, fellelkesült, amikor a tatai múzeum igazgatója, Bíró Endre meglátogatta. Számos alkalommal vitték ki kocsival egy-egy ásatáshoz, ilyenkor mindig Pannóniáról beszélt, sorolta, hol milyen római emlékeket rejt a mély. 1963-ban mint gyémánt okleveles pedagógust köszöntötték. Kora előrehaladtával családja körében egyre csendesebben, visszafogottabban élt teljes szellemi és korához mérten jó fizikai kondícióban, míg egy súlyos influenza ágynak nem döntötte. 1969. március 21-én halt meg, Dunaalmáson nyugszik. 12 1
