Fehér Csaba: Tóth-Kurucz János – A leányvári kövek vallatója (Tata, 2010)

Római nyomok a pannóniai Duna-limes balpartján. Írta dr. Kurucz János

28 így kerültek át Nagy-Léire is a római cserepek és téglák, hova Rómer az Acta Nov. Mus. Nat. végéhez csatolt pannóniai térkép után egész római castrumot gondol 1 és Gyulai Rudolf is (a komá­romi Régészeti Egyesület jelentése 1887.) Ugyancsak ily tévedésen alapulhat Ipolyinak az a feltevése, hogy az Aranyos és Megyercs felől jövő vízvári csatornát, mely Keszegfalu alatt modern zsilipen át torkollik a Vágduna felé, eredetileg már a rómaiak ásták volna, hogy vele a sziget ezen részét kiszá­rítsák és nyílásához zsillipeket, aqua ductusokat, te­lepeket építhettek azért nevezték volna „Vízvárnak." 2 Római érmek Doborgaz, 3 Nyitrasárfő 1 hatá­rában és bizonyára még több helyen is találtattak a Csallóközben, de ezek labilis voltuknál fogva és felszínesen előfordulva állandó letelepülés mellett nem bizonyítanak. Ha Csallóköz eme részei a rómaiak által meg­szállott területek lettek volna, akkor elsősorban Komárom helyének kellett volna számításba jönni, erről pedig mitse tudunk, mivel Csallóköz lapos vizes volta miatt, nem volt állandó letelepedésre alkalmas a barbárok számára sem. Egy olyan irányú invasió­tól és támadástól sem kellett tartaniok, mely Komá­romon keresztül a nagy sziget csücsén át érte volna a limest, és a mai Rozália templom (Kossuth L. tér) megetti dombon kívül oly lapos az egész, hogy a csücsökbe épített várat is csak töltések védik meg a nagyobb árvizektől, s vannak a városban utcák, hol azelőtt Duna meder volt, s az utóbbi években történt csatornázási munkálatok alkalmával elsiilyedt hajókat, hidfőoszlopokat stb. szedtek ki innen. Ptolemaeus Anavum germania-magnai községe 5 1 Orlvay, Magy. orsz. r. vizv. I. 233. szerint. 2 U. o. II. köt. 395—396. 8 Vasárnapi Újság 1858. 40. sz. Ortvay, M. ors», vízv. ]. 232 4 Arch. Közi. n. f. II. köt. 161. Claudius Ptolemaeus, „Geograplitke Hüfogesis" Vol. I. pars I. c. XI. 275. (Carolus Müllern» Paris 1883.)

Next

/
Thumbnails
Contents