Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)

II. fejezet: A tímári munka

helyezését a temetkezési szokás előírta vagy megengedte.156 A telepásatásokról előjött csontanyagot is számba véve vitathatatlan, hogy a honfoglaló magyarok állattartási ismeretei a korabeli Európa szintjén álltak.157

Az állattenyésztés továbbfejlődéséhez nagyban hozzájárult az, hogy az Alföld legeltetésre kiválóan alkalmas, gazdag vidék volt, és a Tisza árterületein is bő legelők és vízjárta rétek feküdtek.158

Az állatok bőségéről tanúskodnak pl. a monostoroknak tett adományokról készült oklevelek, végrendeletek.

Az 1055-ből ismert tihanyi apátság alapítólevelében öt lovászról, három gulyásról, három juhászról159 és két kanászról lehet olvasni,160 állatállományukkal kapcsolatban említik hogy „van ezenkívül 34 csődör a kancákkal, száz tehén, hétszáz juh, száz disznó”.161 A szintén XI. századi századi monostor alapításakor pedig 100 szarvasmarhát, 500 birkát, 200 disznót adott a monostornak Péter ispán.162

A XI. sz. második felében készült és István idejére visszahamisított pécsváradi monostor birtokösszeírása163 szerint a szolgáló nép közül 156-an lóval,164 409-en pedig lóval és szekérrel dolgoztak, a 120 lóból, 84 tehénből, 1464 juhból, 137 disznóból és

156 így attól, hogy sírból még nem került elő, számolni lehet a szamárral, hiszen ez az állat előfordult a görög gyarmatosítás óta a Fekete-tenger északi partvidékén, a római császárkor óta pedig a Kárpát-medencében is. (BÖKÖNYI 1994, 226.) Ugyancsak a vándorlási útvonal déli szegélyén vehették át a magyarok a bivalyt, amelyről már a XI. században történik említés, és az 1138-as dömösi apátsági adománylevélben is szerepel. Említést kell még tenni a bölényről mint fontosabb állatról (BÖKÖNYI 1994, 232), valamint az 1150 és 1153 között nálunk járt Abu Hamid csodálatát kiváltó „elefánthoz hasonló tehén”-ről, az őstulokról.

(ENGEL 2001, 51.)

157 BÖKÖNYI 1994,233.

158 SZÉKELY 1961, 314.

159 A juhtartás általános elterjedtségére mutat, hogy pl. Paloznakon 1090 körül 20 ökörre 300 juh esett. (MOT 1984, 972.) A juhok nagy száma az árukat is alacsonyan tartotta. A 60 évvel később itt járt Abu Hamid egy dénárért 30 juhot tudott venni, és elsősorban az állatok és állati termékek alacsony ára mondatta az arab utazóval, hogy Magyarország azon országok közé tartozik, amelyek a legnagyobb jólétben és bőségben vannak. (MOT 1984,11/1078.)

160 BÁRCZI 1931. 11. „agasones. V bubulci. III. pastores ouium. III. subulci. II. ”

161 BÂRCZI 1951, 11.

162 PAULER 1899,1/137.

163 MOT 1984,11/925.

164 A honfoglaló magyarok lovai a keleti népvándorlás kori lovak csoportjába jól illeszkednek, a többség koponyaalkatában a Dél-Oroszországban, illetve Ukrajnában élt tarpánra emlékeztet. A történeti állattan meghatározását írásos adatok is alátámasztják. Matteo Villani (aki bátyja, az 1348-ban meghalt Giovanni Villani történetírói munkásságát folytatta haláláig, 1363-ig) (VILLANI 1909, 11-13.) írja a XIV. sz. közepén, hogy „a magyaroknak nagyszámú méneseik vannak, lovaik nem nagyok, velük végzik a szántást és a mezei munkát, mindenféle teherhordásra taliga elé fogják, s valamennyit úgy nevelik, hogy szorosan együtt álljanak, s egyik lábuknál fogva a földbe vert cövekhez béklyózva, minden irányban tarthatják őket, eledelük fú, széna, szalma kevés takarmánnyal, főként ha keletnek tartanak s terjedelmes pusztákon kelnek át.”

79