Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)

I. fejezet: A régészeti feltárás

melyekben kislevelü hárs leveleinek, száras részeinek lenyomatai voltak láthatók),28 a kemence ritka típusa, gondos kivitele nem illett bele abba a képbe, ami az udvarházról és a templomról a feltárás során kialakult.

Az nyilvánvaló volt, hogy az udvarház építéséhez és a templom renoválásához ebben égették a meszet, mégis úgy tűnt, hogy nem pusztán azért épült, viszont nem volt semmilyen elgondolás arra vonatkozóan, hogy mi volt az, amihez kellhetett még mész. Persze lehetett volna publikálni a kemencét pusztán úgy, mint az építkezés tartozékát, a ritka típus mögé pedig valamilyen szubjektív okot feltételezni, de nem lehetett volna biztosra venni, hogy a későbbiekben nem kerül elő olyan anyag, ami ezt az egész problémát más kontextusba helyezi.

így nem maradt más hátra, mint várni arra, hogy idővel talán sikerül valamilyen módon a bizonytalanságot tisztázni. Publikációs szempontból tehát ugyanúgy nem lehetett mit kezdeni ezzel az objektummal, mint azokkal a kőgyűrűs gödrökkel, amelyek céljáról, funkciójáról viszont egyáltalán nem lehetett tudni semmit sem.

21. kép: A tó újkori ábrázolása a mellette futó „Hajdú Vagas” nem úttal

28 Ezek alapján pontosan tudni lehet, hogy az égetés előtt a felhalmozott mészköveket leveles gallyakkal burkolták be, majd az egészet agyaggal letapasztották. Ennek során nyomódtak be a növények az agyagba, az pedig az égetéssel járó nagy hőtől kiégve megőrizte a növények lenyomatait. Hasonló eljárással már a római korban is lehet találkozni, amit az aquincumi fazekastelep ásatásakor a tégla- és edényégető kemencékkel együtt (KUZSINSZKY 1932, 66.) feltárt mészégető kemencék mellett előkerült, a bajiakhoz hasonló, növényi lenyomatos, átégett tapasztásdarabok bizonyítanak. (KUZSINSZKY 1932, 68-69, 47. ábra; MÜLLER 1981,57.)

34