Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)

Mellékletek

6. melléklet

A középkori régészeti állattanban a szarvasmarha bőrének feldolgozása a leggyakrabban tárgyalt, legismertebb témakör. A térben differenciált elrendeződésű városi ételhulladékok elemzésekor általában jól látszik, hogy a marhacsontváz főbb részeinek előfordulása is megoszlik például a tímárok (lábvégek), fésűsök (szarvcsapok) és jómódú vagy magas rangú ínyencek (nagy élvezeti értékű húsokat képviselő ágyékcsigolya vagy combcsont maradványok) ténykedési területe között.32

A kevésbé értékes húsrészeket képviselő csontok a Baj-Öreg-Kovács-hegy középkori régészeti állattani leletanyagában uralkodó szarvasmarha maradványoknak éppen negyedét adják. Figyelembe véve, hogy az egyetlen egyed 12 pár bordájának és 20 körüli csigolyájának, valamint testközeli hosszúcsontjainak töredékei ehhez képest aránylag milyen kis számban fordulnak elő, joggal feltételezhetjük, hogy az említett száraz végtag csontjai kézműipari hulladékként kerültek az udvarház leletanyagába. A szarvasmarha hátsó lábfejének megfelelő csontok anatómiai elhelyezkedését a 13. ábra szemlélteti. Arányát tekintve még ennél is több a szarvas, az őz és a ló húsminőség szempontjából értéktelen lábvégcsontja az anyagban. A kis termetű juh és kecske, valamint az anatómiailag eltérő lábszerkezetű vaddisznó és sertés ezen vázrészei ugyanakkor ritkábbak a csontváz egyéb részeihez képest (6. táblázat).

Szarvas

Őz

Ló

Szarvasmarha

Juh/

kecske

Sertés

Vaddisznó

lábtőcsontok

16

8

1

98

3

8

1

lábközépcsontok

95

16

15

297

30

12

ujjpercek

33

9

100

1

3

lábvégcsont, db

144

33

16

495

33

23

1

összes töredék, db

257

77

42

1969

249

495

27

lábvégcsont, %56

43

38

25

13

5

4

6. táblázat: A lábvégcsontok száma és aránya a főbb állatfajok összes csontleletéhez viszonyítva (a százalékos arány csökkenő sorrendjében)

A táblázat legmeglepőbb eredménye, hogy a szarvascsontoknak több mint fele a lábvégekből származik, amit nehéz lenne a hurchatástól eltérő okokkal magyarázni. Ez egyúttal nemcsak a nagyobb vázcsontok hátrahagyását jelenti az erdőben, hanem azt is, hogy a szarvasok bőrét tudatosan az udvarház közelébe hozták, s ezek után feltehetőleg ki is készítették. A helyzet hasonlónak tűnik a lényegesen kevesebb őzcsont esetében. A húsfogyasztás szempontjából jelentéktelen ló

32 Bartosiewicz 1995.

332