Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
Mellékletek
6. melléklet zöme egyértelműen idősebb állatokból származhatott. Valószínűleg a teheneket nemcsak fejték, de a szarvasmarha fontos szerepet játszott a helyi földművelésben és szállításban is. Ez utóbbi lehetőségre néhány idős egyed túlterhelés nyomait viselő, ízületi gyulladástól eltorzult lábvégcsontjai is utalnak a leletanyagban (9. ábra). Meglehet, az ilyen betegségek nemcsak az igavonás következményei lehetnek, az igásállatok nagyobb élősúlya, a munkával töltött hosszú élet és túlterhelés nyilván nagyban hozzájárul a kialakulásukhoz.16 A kimondottan kóros ízületi elváltozásokon kívül néhány, a túlzott használatban aszimmetrikusan kiterebélyesedett lábközépcsont vég (pl. a 2. ábra közepén látható 2. darab) még meggyőzőbben utal az igás hasznosításra17. A csípőízület súlyos, idült gyulladása során bekövetkezhet a medence ízületi vápájának kifényesedése. Ez ugyancsak annak a következménye, hogy a hámba dőlés után a legnagyobb dinamikus terhelés (valamelyest a kétkarú emelő elvéhez hasonlóan) mintegy tengelyként a combcsont fejére, illetve a csípőízületre esik. Ilyen szarvasmarha medencetöredék került elő a 3. szelvény 0-50 cm mély felszíni rétegéből. Ez a súlyos tünet fokozottan gyakorivá válik a római kortól, ahogy a marhák egyre intenzívebb igázásán alapuló mezőgazdasági műveléssel számolhatunk.18 Egy a 34. árok gödrében talált közepes termetű kutya koponyájának homloki-arcorri részén gyógyult, bemélyülő zúzódások vannak (10. ábra). Régészeti leletanyagokban a kutyakoponyákon az ilyesfajta törések meglehetős szabályszerűséggel, főleg a szemüreg körül és az arcorri részen helyezkednek el.19 A hegek arra utalnak, hogy ezek a jószágok minden bizonnyal az ember közelségében lábatlankodtak, így ráncba szedésükben a fejre mért ütések és rúgások el nem hanyagolható szerepet játszottak.20 Noha az arckoponya vékony csontjai könnyen repedtek-törtek, a nem húshasznú kutyák esetében a gyógyulás esélye is jobb volt. Nem tudjuk, hogy a település ebeit nyájőrzésre vagy vadászatra használták-e, annyi azonban bizonyos, hogy ez az egyed összeütközésbe került az emberrel. Tekintettel arra, hogy a kutyahús fogyasztásával ebben az időszakban nemigen számolhatunk, az ebcsontok viszonylag alacsony aránya a leletanyagban nem meglepő. Az a tény azonban, hogy a kutyák jelen voltak a településen, jól látszik a megrágott állatcsontok viszonylag nagy számából is. Ilyen nyomok átlagosan a csontoknak csaknem 4%-án láthatók. A megrágott csontok fajok szerinti aránya azonban nem egyenletes, nagyjából tükrözi az egyes fajok képviseltségét a leletanyagban. Mégis figyelemre méltó, hogy a megrágott csontok számát tekintve első helyen a sertés áll, és a következő fajok (a vélhetőleg ínyencségnek számító őz és vaddisznó) maradványai is elsősorban a konyhahulladékban fordulhattak elő (5. táblázat). 16 Bartosiewicz et al. 1997. 17 Bartosiewicz et al. 1993. 18 Bartosiewicz 2006b, 263. 19 Baker és Brothwell 1980, 93., Fig. 8. 20 Bökönyi 1984. 326
