Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
IV. fejezet: A nemesi udvarház környezete és gazdasági tevékenysége
Ha a bányák topográfiai helyzete nem is tisztázható megbízhatóan, az bizonyos, hogy itt és a közeli Süttőn működött a középkori Magyarország egyik legjelentősebb kőbányája. A Gerecse-hegységet felépítő kőzetek közül kettő ugyanis különösen nagy jelentőséggel bírt. Az egyik a jura korban keletkezett világos- és sötétvörös színű, tömött mészkő, a másik a sárgásfehér-barnásfehér színű, pliocén-pleisztocén édesvízi mészkő (travertínó). Az előbbi a Gerecse hegység jellegzetes kőzete, míg utóbbi a Duna-mentén több helyen is előfordul. 856 A vörös színű mészkő azért került „márványként” a köztudatba (bár nem átalakult kőzet), mert megjelenési formája, tulajdonságai (a kőzet tömött szövete, jó megmunkálhatósága és polírozhatósága) a kristályos márványokhoz tette hasonlóvá. 857 A tardosi vörös márvány középkori alkalmazásának első korszaka a XII. sz. utolsó negyedétől a XIII. sz. 70-es éveiig kísérhető nyomon. Felhasználásának legkorábbi nyomai Esztergomban fedezhetők fel. A Szent Adalbert-székesegyház 1196 előtt elkészült nyugati díszkapujának (Porta Speciosa) alaptónusát ez a vörös kő adta, melynek alkalmazásában a Bizáncban nevelkedett III. Bélának (1172-1196) lehetett szerepe. Feltehető, hogy az anyag porfírhoz hasonló színe miatt az ottani udvari reprezentáció egyik kifejezési formáját volt hivatva pótolni. A korszakot végigkísérik a királyi család megrendelései; Esztergom mellett, a székesfehérvári temetkezőhelyen, a pilisszentkereszti ciszterci monostorban, Óbudán és a Margitszigeten. A XIII. században tűnik fel az itteni vörös márvány többek között a kalocsai székesegyházon, a székesfehérvári prépostsági templomon, a pannonhalmi, somogyvári, vértesszentkereszti, pilisszentkereszti, pusztaszeri, ellésmonostori, csoltmonostori apátságokban, az óbudai királyi palotán, Pápocon.858 Bár ajándékként már ebben az időben is elkerült külföldre (Cholm, 1260),859 előfordulási helyei ekkor még erősen korlátozottak voltak. Királyi kegy tette lehetővé felhasználását a főpapság számára is, mivel a bányahelyek királyi tulajdonban voltak. Az 1270-es évek elejét követően hiányoznak az emlékek, alig találhatók adatok a márvány használatára. Az újabb, eleinte szórványos felhasználást néhány sírkőlap jelzi a XIV. sz. közepén. Az igazi áttörést majd a kb. 1360—1380 közötti időszak hoz, amikor a sírlapok keresztes díszítéséről áttértek a címeresre, a gótikus majuszkulát pedig felváltotta a minuszkula, ami a délnémet vidékek művészeti hatásának, heraldikai 856 HÁLA 1995, 309. 857 LŐVEI 2001, 53. 858 LŐVEI 2001, 54. 859 A holics-volodimeri évkönyvek 1188-1282 közé eső magyar vonatkozású adatai között található az alábbi bejegyzés az 1260-as évnél: „Dániel Cholmban szűz Mária tiszteletére óriási templomot építtetett, mely nagyságra és szépségre nem állott hátrább a régieknél, s feldíszíté azt bámulatos képekkel. Magyarországból veresmárvány kelyhet is hozott, mely csodálatos művészettel volt faragva, s köröskörül sárkányfejek valának rajta kimetszve, és felállíttatta azt a királyi ajtó előtt.” (HODINKA 1916, 447.) (Feltehetőleg keresztelőmedencéről lehet szó.) 224
