Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)

III. fejezet: A középkori magyar bőripar

Csák Máté trencséni gróf ellen vezetett hadjáratot, azt emelte ki a korabeli beszámoló, hogy a vaspáncélban harcoló németekkel szemben a magyarok fürge, könnyű futású lovaikon ide-oda cikázva nyargalnak, miközben nyíllal és dárdával iszonyú sebeket ejtenek az ellenségen.

Az öltözékükkel kapcsolatban pedig fontosnak tartották megemlíteni azt, hogy vászonruhára felvett szűk bőrvértjük csillog a rákent zsírtól.615

A zsírral bekent csillogó bőrpáncél („Pellicium strictum portat, tunicae vel amictum” „Et cernes cunctos lardo vel carne perunctos') említése lényeges információ, mert ha magyar viszonylatban egy bőrrel kapcsolatban zsírral kenést említenek, akkor abból nagy biztonsággal azt a következtetést lehet levonni, hogy a szövegben említett bőrtermék ún. ‘magyar eljárással’ készült. A zsíros bőr alapján azért lehet erre következtetni, mert ahogy korábban szó volt róla, a magyar eljárással készített timsós-faggyús bőr a vízzel szemben nem volt ellenálló, ezért azt rendszeresen zsírozni kellett.616

Az idézett forrásban a zsírral kent vért említése annak bizonyítéka, hogy az ilyen technikával készített bőrtermékek (nyergek, szíjak, kantárzatok stb.) jelentősége az Árpád-kor után sem csökkent. Ennek valószínűleg az volt az egyik lényeges oka, hogy a magyar seregnek továbbra is megmaradt könnyűlovas jellege.

615 „Est mihi hoc certum per multos saepe repertum,

Usus armorum gens non habet Ungaricorum;

Sed quando bellum committit sive duellum,

Pellicium strictum portat, tunicae vel amictum,

Qui nimis est artus, quo stringit fortiter artus.

Et se sic aptat ad bellum, postea captat,

Ut sibi fiat equus velox et cursibus aequus,

Plures offendit suus arcus, quem cito tendit,

Vulnera non parva facit hinc volitando per arva,

Non vult tranquille stando pugnare, sed ille Aut fugit, aut agitat aliquem, sic proelia vitat,

Que fiunt dura servando suevica iura.

Sed si scire velis, sunt magna proelia telis,

Arcum tendendo velociter et iaciendo,

Ex omni parte se tali protegit arte,

Nam iacit ante retro, quod debes credere Petro,

Nec parcunt uni telis volitantibus Hunni,

Ne fias funus, hostis non sit tuus Hunnus,

Et cernes cunctos lardo vel came perunctos,

Ungaricae gentes portant curtas quoque mentes.

Est gens ista levis, iaculis saevissima saevis,

Quantum cum te pressit Moravia, quot mala gessit Ungara turba tibi, nequit dici neque scribi,

Iuxta tuos postes vicinos hos habes hostes,

A quibus eripirat te Christus et hoc cito fiat. ”

(LOSERTH 1875, 365.)

616 Bár a két sor a latin versben viszonylag távol áll egymástól, értelemszerűen összetartoznak. Ez az egymástól való távolság, valamint a ‘magyar bőrök’-kel kapcsolatos ismeretek hiánya, illetve az elkészítésükhöz szükséges technika ismeretlen volta vezethetett oda, hogy az „Et cernes cunctos lardo vel carne perunctos, ” sorral a kitűnő történész Kristó Gyula nem tudott mit kezdeni, és az idézett sort úgy értelmezte, hogy a magyarok a zsírt „a hajukra vagy inkább az arcukra kenték”. (KRISTÓ 1988, 213.)

174