Petényi Sándor: A baji nemesi udvarház gazdasági tevékenységéről, különös tekintettel a tímárkodásra. Adatok a középkori magyar bőripar történetéhez (Tata, 2010)
III. fejezet: A középkori magyar bőripar
III. fejezet. A középkori magyar bőripar A honfoglalók bőripara A honfoglalókra vonatkozó egykorú (vagy közel egykorú) gyér írásos anyagban meglepően sok olyan adat fordul elő, amely közvetetten vagy közvetlenül a magyarság bőriparára, a bőrből készült tárgyak kultúrájára utal, illetve arra enged következtetni. Menandrosz VI. sz-i történetíró a türkökhöz 569-ben küldött követség leírásakor298 említi, hogy elérve az ugurokhoz a fejedelmük megtöltetett vízzel tömlőket, hogy legyen honnan ellátni magukat vízzel, amikor víztelen vidéken mennek át.299 Ibn Rusztánál és Gardízínél300 az olvasható, hogy „sátraik vannak, és együtt vonulnak a takarmánnyal, valamint a zöld vegetációval. Amikor eljönnek a téli napok mindegyikőjük ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyhez éppen közelebb van, s ott marad télre, és halászik benne.301 Lánykérés alkalmával a lány atyja a vőlegény atyjának a lovára köti szőnyegbe csomagolva az alábbiakat: coboly, mókus, hermelin, nyest és a róka hasán lévő prémet, továbbá brokát ruhahuzatokat és mindenféle bőröket; tíz bőrruhára valót.”302 „Egyebek mellet coboly, hermelin és nyestprémekkel kereskedtek a bulgárok a kazárokkal és az oroszokkal. A bulgárok vagyona nyestprémből áll főleg és azt használják pénz helyett. Egy darab nyestprém két és fél dirhem.”303 Regino304 évkönyvében a következőket írja; „Feleségeiket és gyermekeiket szekereken viszik magukkal, amelyeket a záporok és a hideg miatt bőrökkel fedve házak helyett használnak.”305 298 GYÖRFFY 1958, 44. 299 GYÖRFFY 1958, 47. A vándorló illetve honfoglaló magyarság körében általános lehetett a tömlőszerű bőredények használata. Erre utal az, hogy azok formája és mérete alapján agyagból is készítettek hasonlókat. Elsősorban a vízszintes bordákkal tagolt, hengeres nyakú, gömbtestű, X-XI. századi edények kapcsán merült fel ez az elképzelés, (vö. MESTERHÁZY 1975, 99-117; FODOR 1985, 166; KOPERSKI 1978, 224-226) 300 A magyar őstörténet legrégibb írott forrása a 870 körüli állapotot tükröző Dzsajháni munkája, amelynek csak másolatai maradtak fenn. Ibn Ruszta (930), Gardízí (1050 és 1052), Hadúd al-áiam (X. sz. anonim perzsa földrajzi mű), mór Bakri XII. sz-i Marwazí munkáiban. (GYÖRFFY 1958, 51.) 301 GYÖRFFY 1958, 52. 302 GYÖRFFY 1958, 54. 303 GYÖRFFY 1958, 56. 304 9 1 5 körül halt meg. Mivel a magyarokat azonosnak veszi a szkítákkal, jellemzésüket a Kr. u. II. században élő Justinus római történetíró beszámolója alapján adja, de Reginónál szövegromlás áll fenn. Az idézet Justinus eredeti szövege. (GYÖRFFY 1958, 158.) 305 GYÖRFFY 1958,225. 117
